Belföld

27 választási anomáliáról döntöttek

Az Országos Választási Bizottság (OVB), 27 kampánnyal összefüggő jogorvoslati kérelmet bírált el. Ebből tízet támadtak meg bíróságon, a Legfelsőbb Bíróság azonban valamennyi OVB-döntést helybenhagyta.

Az OVB péntekig 27, európai parlamenti (EP) választási kampánnyal összefüggő jogorvoslati kérelmet bírált el – mondta el Szigeti Péter, a testület elnöke. A bizottság feladata, hogy a jogszabályok egységes értelmezéséért állásfoglalásokat adjon ki, nyilvántartásba vegye a választáson indulni kívánó jelölteket és jelölőszervezeteket, jóváhagyja a szavazólapot, és elbírálja a jogorvoslati kérelmeket. Emellett a külképviseleteken leadott szavazatok összeszámlálása és a választás eredményének megállapítása is rájuk hárul.

Kifogással élt például az ATV csütörtök esti választási vitaműsora miatt a Magyar Kommunista Munkáspárt. Thürmer Gyula pártelnök által jegyzett közlemény szerint a műsorszolgáltató mellett a szereplő pártok is megsértették a választás tisztaságának alapelvét, mert éltek a lehetőséggel.

Nem ilyen komoly a helyzet Szombathelyen, ahol egy táncverseny miatt egy használaton kívüli presszóban rendezték be az európai parlamenti választások egyik szavazókörét. A választókör hagyományosan a Művelődési és Sportház (MSH) aulájában működik, amely azonban szombaton és vasárnap a 44. Savaria Nemzetközi Táncverseny miatt foglalt lesz.

Érdekesség még, hogy a városban van olyan szavazókör is, ahol az épület másik részében kocsma üzemel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik