Belföld

Megoldást importál az MSZP

Az MSZP olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe (EP), akik a konfliktusok exportálása helyett a megoldások importjára törekednek - mondta Lendvai Ildikó a választmány ülése után.

Az egyik európai norma, amelynek átvételét, importját kívánja elérni az MSZP, a sokszínűség. A június 7-i EP-választás után a párt feladata lesz a válságkezelés baloldali karakterének érvényesítése, a válság utáni világra felkészülő választási program elkészítése, illetve új szervezeti modellek, közösségi munkaformák keresése – mondta a pártelnök. A válság utáni programban „helyet kell kapnia a klasszikus baloldali értékek, a szolidáris ellátórendszerek, a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az állami, önkormányzati oktatás reformok árán való fenntartása mellett annak az új életmodellnek, annak az új kultúrának, amit a baloldal egész Európában keres”.

Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke beszámolt arról, hogy a testület tárgyalt a jelöltek kiválasztásának elvéről a 2010-es országgyűlési választásokra. Helyben népszerű, tisztességes, az MSZP értékeit magukénak valló jelöltek indulhatnak szocialista színekben, akik vállalják a párt programját és győzelmi esélyeik is vannak.

Az elmúlt hetekben a jelöltek kiválasztásának elvét a párt országos elnöksége már megtárgyalta, ezért a választmány azt kéri azoktól a területi szervezetektől, amelyek már elfogadták a listát, hogy vessék össze az ott alkalmazott elveket a most elfogadott szempontrendszerrel, és ha szükséges, akkor módosítsák a listát. A kiválasztási elvekről szóló döntését júniusi ülésén erősíti meg a választmány.

Bejelentette, hogy a választmány megválasztotta tisztségviselőit. Elnökhelyettesnek újraválasztották Szűcs Erika volt szociális minisztert, a másik elnökhelyettes Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő lett. A választmány stratégiai bizottságát Haris Éva, a szervezeti, személyi és költségvetési bizottságot Szűcs Gábor, a társadalmi kapcsolatok bizottságát Schiffer János vezeti – ismertette.

EP-választás az FN-en

Az EP-választás jogi, technikai hátteréről, a listákról és jelöltekről, illetve a legfrissebb aktualitásokról részleteket az FN EP-választási oldalán olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik