Makay Zsolt, a választmány elnöke Császár Antal volt fideszes, jelenlegi független képviselőt nevezte meg, mint aki kész csatlakozni az MDF frakciójához. Közlése értelmében Gyenesei István volt önkormányzati miniszterrel, független képviselővel is „tárgyalhat” Herényi Károly.
A választmány arról is döntött, hogy június 20-án országos gyűlést tart a párt, amelyen értékelik a június 7-i európai parlamenti választáson elért eredményt, illetve sor kerül arra a bizalmi szavazásra, amelyet már korábban kért Dávid Ibolya pártelnök.
Leszögezte: Császár Antal csatlakozásával sem lesznek kormánypártnak tekinthetőek, amit szavazataik mutatnak, hiszen sem Bajnai Gordon miniszterelnök megválasztását, sem pedig „csomagját” nem támogatták. A választmányi ülésen ismételten kinyilvánították, hogy szükség van parlamenti vizsgálóbizottság felállítására a fővárosi parkolási rendszer ügyében.
Az MDF-frakcióból március 16-án lépett ki hivatalosan is Csáky András, emiatt a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben. Az MSZP által megsegített MDF-frakció nem ízlése szerint való, ezért nem szándékozik abba belépni – mondta Katona Kálmán, az MDF-frakció volt tagja, független képviselő pénteken az MTI-nek.
