Belföld

A miniszterek pénzéről folyt a vita

Az SZDSZ támogatja, a Fidesz azonban porhintésnek tartja a miniszterek illetményének csökkentését is lehetővé tevő törvényjavaslatot. Erről a pártok képviselői beszéltek a javaslat hétfői általános vitájában, az Országgyűlésben.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) elmondta: erkölcsi szempontból is méltányolható, hogy ez volt az első törvényjavaslat, amelyet a frissen megalakult kormány benyújtott, és nem jár el helyesen, aki „kötekedik” a csökkentés összegével.

Répássy Róbert (Fidesz) szerint a javaslat „porhintés”. Mint fogalmazott, tisztességtelen, hogy miután majdnem háromszorosára emelték a miniszteri illetményeket, most 15 százalékkal akarják azokat csökkenteni.

Az MSZP-s Szabó Zoltán véleménye szerint Répássy Róbertnek szelektív a memóriája, ugyanis arról elfelejtett szólni, hogy 2002 elején még a Fidesz hozott egy olyan döntést, amely a köztisztviselők illetményét „képtelen mértékben” megemelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik