Belföld

Orbán: elég az MSZP-ből

Orbán szerint Magyarország megszólalt, és azt mondja: elég a Gyurcsány-Bajnai érából. Schmitt Pál a magyar érdekek megalkuvás nélküli képviseletét ígérte. Tőkés köszönetet mondott Orbán Viktornak a támogatásért. Sarkozy elnök párttársa szerint Orbán egy személyben testesíti meg a magyarok szabadságvágyát.

Schmitt Pál felkérésére a Himnusz eléneklésével kezdődött a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvénye a Városligetben szombat délután. A listavezető beszéde után Tőkés László, majd a Fidesz francia testvérpártjának elnöke, és Kósa Ádám képviselőjelölt szólalt fel.

Orbán: vétkesek közt cinkos, aki néma

Utolsó szónokként Orbán Viktor beszédében elmondta: vétkesek közt cinkos, aki néma. Eljött az idő, amikor szólni kell, akkor is, ha veszélyes. Ilyen pillanat volt 1956-ban és 1989-ben is.

„Ma vajon hallgatnak a magyarok?” – tette fel a kérdést. Szerinte, akinek van füle, hallja, hogy Magyarország megszólalt. Ő hallja a fiatalok, a munkavállalók, a szegények, a betegek hangját is. Szerinte további 200 ezer munkahely megszűnésével fenyeget a kormány programja. Sőt, hallja a jobboldaliak hangját, akiket megbélyegeztek, és a baloldaliak hangját is, akiket becsaptak. „Mind azt mondják: elég, elég ebből a korszakból” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Ebben a korszakban ugyanis szerinte a tolvajszemlélet vált úrrá. Sokan úgy gyarapodtak, hogy más ezen rajtavesztett. „Lassan az egész ország a Gyurcsány-Bajnai-korszak kárvallottja lett”. Szerinte ezt mutatja a csepeli, vagy korábban a ferencvárosi szavazás eredménye is. Mindez azt üzeni: elég az MSZP-ből.

Orbán: mondjuk ki, hogy elég!

Orbán szerint a kormány most a válságkezelő álcát vette fel, de az ország már nem ül fel ennek, hiszen ez még mindig ugyanaz a szocialista kormány, akik a saját politikai túlélésük árát akarják megfizettetni az országgal. „Ideje kimondani: Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése folyik, hanem az MSZP politikai válságának kezelése” – fogalmazott a pártelnök. Hozzátette: ezért van az, hogy hiába minden áldozatvállalás, semmi sem vezet ki minket ebből az ördögi körből.

Orbán Viktor szerint a magyarok képesek az áldozatvállalásra, ha annak látják értelmét, de most nem erről van szó. „A Gyurcsány-Bajnai-kormány megmentéséért ne vállaljon áldozatot Magyarország!”

Úgy véli, maradék erőforrásaitól is meg akarják fosztani most az országot. Szerinte ezért most azt kell tenni, hogy együtt, egyszerre mondják ki az emberek június 7-én: elég. Emlékeztetett: a szociális népszavazáson is sikerült eltörölni a napidíjaknak.

Orbán arra biztatott, ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, mert nincs lefutott verseny, mindenkinek ott kell lennie. Egyszerre kell dübörögni, mint egy vulkánkitörés: „elég”. Hozzátette: ő ott lesz június 7-én, mert ott akar lenni, amikor a hazája azt mondja a hatalomnak, hogy „elég”. Neki is elege van a kisebbrendűségből és a vergődésből. És ott lesz azért is, mert egy nagyszerű országot akar. „Én ott leszek, mert meg akarom találni a felelősöket, és újjá akarom építeni a hazánkat!” – emelte ki a volt miniszterelnök, arra biztatva, hogy legyünk ott mindannyian, és a változás nem marad el.

Kampányt nyitott a Fidesz

A Fidesz kampánynyitója délután négy órakor kezdődött a Városligetben. A házigazda szerepét Schmitt Pál töltötte be.

Mint a párt listavezetője elmondta, teljesítették a küldetésüket: 12 képviselőjük lelkiismeretesen és legjobb tudásuk szerint végezték munkájukat. „A Fidesz néppárti delegációja az egyetlen, amelynek három képviselőjét is az év EP-képviselőjének választották” – hangsúlyozta Schmitt.

A kormány a magyar érdekek ellen tett?

Hozzátette: a felvidéki és erdélyi magyar képviselőkkel szövetséget kötöttek, velük sokkal nagyobb az érdekérvényesítési tevékenységük. Schmitt Pál kiemelte, hogy az EP az egyetlen terület, ahol – mint fogalmazott – a „trianoni tragédia óta” közösen léphetnek fel, így lelki értelemben ott már megvalósult az újraegyesülés. Szerinte ugyanis létezik egy kárpát-medencei magyar régió. Véleménye szerint azonban a magyar kormánytól kevés információt kaptak arról, hogy ebben az ügyben merre akartak menni. Szerinte sokszor a magyar érdekek ellen foglalt állást a Tanácsban a kormány.

Schmitt Pál ismét elmondta, hogy éllovasból sereghajtók lettünk. Nekünk ugyanis a globális gazdasági válság mellett a belső krízissel is szembe kell néznünk.

Kész a program

A magyar érdekek megalkuvás nélküli képviseletére, és egy hamarosan jövő polgári kormánnyal történő együttműködésre készülnek a Fidesz EP-képviselői. Schmitt felhívta a figyelmet arra is, hogy felelősséggel készülnek az EU-elnökségre is, hogy egy erős Európában egy erős Magyarországot teremtsenek.

Schmitt Pál hangsúlyozta: megalkották az Európa-programot, amelyet 10 nap múlva hozzák nyilvánosságra. Az EP-listavezető megköszönte azok munkáját is, akik nem kerültek fel a mostani listára, annak ellenére, hogy nagyon jó munkát végeztek. Arra kérte a választókat, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert a Fidesz ezt szimpátiaszavazásnak tartja. „Az üzenet, hogy csak együtt sikerülhet, most is érvényes” – fogalmazott.

Tőkés autonómiáról beszélt

Schmitt Pál után Tőkés László lépett a színpadra, aki apostoli köszöntéssel üdvözölte a tömeget. Szerinte dolgoznunk kell, ha élni akarunk, mert az lesz a miénk, amit kiküzdünk magunknak. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája – fogalmazott Kós Károly erdélyi üzenetét közvetítve Tőkés László püspök. (Utalva arra, hogy a kampánynyitó rendezvénynek a Kós Károly sétány ad otthont).

Véleménye szerint a kiút a sokrétű válságunkból Európa felé vezet, mert – mint fogalmazott – jobb, ha a mi fővárosunk nem Moszkva, hanem Brüsszel.

Köszönet Orbán Viktornak

Szerinte a nemzetek Európájára van szükség. „Megnyílt a határ” – utalt Tőkés a 20 évvel ezelőtt történt határnyitásra. Hozzátette: minden magyar felelős minden magyarért, és együtt vívjuk küzdelmeinket. „Legyünk ebben a sokszínű európaiságban egységes magyar nemzet” – hangsúlyozta az erdélyi EP-képviselő. A kárpát-medencei magyar autonómiáért harcolnak, és Tőkés megköszönte a Fidesznek, hogy kiállnak mellettük.

Ahogy szerinte példaértékű a román elnök, Basescu kiállása is a moldovai románok melletti kiállása is, ahogy megadják nekik az állampolgárságot. „Sikerüljön a magyar nemzet határokon felüli újraegyesítése! Köszönjük Orbán Viktornak ezt a kiállást!” – mondta beszédében a püspök. De köszönetet mondott a fideszes EP-képviselőknek, elsősorban Gál Kingának, hogy kitaposták a határon túli magyarok EP-képviselőinek az utat. Tőkés azt is elmondta, hogy a brüsszeli járaton Schmitt Pállal a Bibliát szokták forgatni.

Sarkozy is üzent

Grosics Gyulát és Kárpáti Györgyöt, a nemzet sportolóit külön köszöntötte Schmitt Pál. Majd felkonferálta Xavier Bertrand-t, francia testvérpártjuk főtitkárát, aki az első mondatokat magyarul olvasta fel. Bertrand Sarkozy elnök üzenetét és üdvözletét hozta el.

Mint elmondta, meglepődött, milyen sokan eljöttek, és ez szerinte győzelmet vetít előre. Bertrand szerint 20 évvel a vasfüggöny leomlása után el kell mondani, hogy bár Budapest Kelet-Európában van, mindig is Európa szívében volt, mert bennünk volt bátorság, hogy lebontsuk a vasfüggöny torz szüleményét. „Mert a magyaroknak mindennél fontosabb a szabadság, és ismerik a szabadság árát” – mondta a francia pártelnök, Sarkozy elnök üzenetét közvetítve.

„Ezért követelik most is a változást, és a változáshoz itt van velünk Orbán Viktor” – mondta a francia politikus, a tömeg „Viktor,Viktor” kiáltásai és tapsa közepette. Bertand szerint ugyanis Orbán Viktor egy személyben testesíti meg a magyarok szabadságvágyát. Ráadásul Orbán olyan ember, akinek karaktere van, és Európának olyan politikai vezetőkre van szüksége, akik karakteresek.Végezetül Sarkozy és pártja nevében is támogatásáról biztosította a Fideszt, és bízik választási győzelmükben az EP-, majd az országgyűlési választáson is.

Esélyegyenlőségért küzdenek

Ezt követően Kósa Ádám, a Fidesz siket EP-képviselőjelöltje lépett a színpadra. Ő a fogyatékosokért állt ki jelbeszédében elmondott felszólalásában. Szerinte a rendszerváltáskor a fogyatékosokra nem figyelt oda a társadalom, így csak a családi támogatásban bízhattak.

Ő siketként a jogi egyetemet tolmács nélkül, magára utalva végezte el. Azért küzdött, hogy példát mutasson a többieknek. Siket gyermekeinek szebb jövőt, siket szüleinek pedig méltó öregkort szeretne. „Szerencsére már nem vagyok egyedül”. Hozzátette: van remény, hogy a társadalom aktív tagjaivá váljanak. De ehhez az egész társadalom támogatása kell.

Kósa Ádám beszédét követően Schmitt Pál arra kérte a több ezres tömeget, hogy – mivel a felszólaló nem hallja a tapsot – a siketek taps-jelével biztassák a jelöltet.

Kósa Ádám után Ásós Attila egy Máté Péter-dalt adott elő. Végül, utolsó előadóként színpadra szólították Orbán Viktort. A beszéd után egy Kossuth-nótával ért véget a rendezvény.

A Fidesz listája

A Fidesz országos választmánya január közepén döntött a párt 22 fős EP-listájáról, amelyet Schmitt Pál vezet, aki a most befejeződő ciklusban is EP-képviselő volt. A lista második helyére Szájer József került, aki a most záruló ciklusban a Fidesz EP-frakciójának vezetője, őt Gál Kinga EP-képviselő és Áder János az Országgyűlés alelnöke követ.
A lista további sorrendje: Surján László, Deutsch Tamás, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Őry Csaba, Glattfelder Béla, Kósa Ádám, Hankiss Ágnes, Győri Enikő, Bagó Zoltán, Hölvényi György, Szemerkényi Réka, Ékes József, Fridvalszky Gáspár, Hammerstein Judit, Gulyás Gergely és végül Tóth Edina. A Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) a most befejeződő ciklusban is EP-képviselő Surján László, valamint Hölvényi György és Fridvalszky Gáspár képviseli a listán. A Fidesz most leköszönő EP-frakciójából Barsiné Pataky Etelka, Becsey Zsolt és Antonio de Blasio nem kapott helyet az új listán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik