Belföld

„Nemzetpolitikai ügyekben a Fidesz lehetne szerényebb”

A Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint a Fidesz nemzetpolitikai ügyekben lehetne szerényebb, miután a határon túli magyarokkal kapcsolatos megosztó politikája korábban nem volt eredményes.

Gémesi Ferenc azt követően nyilatkozott, hogy előző nap az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke egy nemzetközi konferencián Csíkszeredában egyebek mellett arról beszélt: a magyar nemzetpolitika megújítása az új magyar kormány feladata lesz.

Németh Zsolt szerint ennek középpontjába kell állítani a határon túli magyar közösségekkel való párbeszéd intézményének újbóli megteremtését. Mint mondta, a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) gyakorlatilag megszüntette az eddigi magyarországi kormányzat.

Gémesi Ferenc szerint örömteli, ha a Fidesz is kezdi belátni, hogy az a megosztó politika, amit az előző választásnál próbált ki korábban Romániában, nem folytatható. A mesterséges megosztást a magyar közösségek nem fogadják el, nem ez a célravezető politika – hangoztatta.

Németh Zsoltnak a párbeszéd intézményének újbóli megteremtéséről szóló kijelentésére utalva azt mondta: ők ennek a fórumait már az elmúlt három évben újrateremtették.
Gémesi Ferenc a MÁÉRT-re utalva közölte: ha valaki tudna mutatni két olyan ügyet, amelyet ez a testület döntött el, és konkrétan segítette a magyar közösségeket, azt nagy örömmel fogadná.

Úgy vélte, a MÁÉRT nem volt más, mint egy politikai vitafórum, amely arról szólt, hogy leképezték a parlamenti politikai vitákat, és ebbe bevonták a határon túliakat.

Gémesi Ferenc szerint mára sikerült különválasztani a parlamenti, a civil és a kormány hatáskörébe tartozó gyakorlati ügyeket. El lehet dönteni, hogy csinálunk egy látszatfórumot, vagy minden fórumot oda rendelünk, ahol az érdemi döntések meg tudnak születni – fogalmazott a szakállamtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik