Belföld

Egy hét alatt újjáalakulhat az MDF-frakció

Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF parlamenti frakciója - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese az M1 Nap-kelte című műsorában.

Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció – fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához.

Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan is kilépett, azóta a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben. Herényi Károly a televíziós műsorban az újraalakulás részleteit firtató kérdésre azt mondta, aki MDF-tag, az nem tehet mást, mint hogy az alakuló frakcióba belép.

Egy másik kérdésre, hogy mikorra várható az újraalakulás, elmondta, a közeljövőben várható, akár egy héten belül is. Arra a felvetésre, hogy Dávid Ibolya pártelnök a múlt héten ugyanebben a műsorban azt mondta, csak június 7-e után alakulhat újra a frakció, Herényi Károly úgy vélte, lehet, hogy csak akkor alakulhat újra, de már az az időpont is rögtön itt van.

Elmondása szerint Gyenesei Istvánt még nem keresték meg hivatalosan azzal, hogy lépjen be a képviselőcsoportba, de „szót ejtettünk már erről”, és hivatalos megkeresés is lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik