Az alkotmányjogász szerint az MSZP új elnöke, Lendvai Ildikó, azzal, hogy a kongresszussal is megszavaztatta a programot, ügyesen szétterítette a felelősséget. Gyurcsány Ferenc akarata hosszú ideig biztosan nem áll majd a párt mögött, mert szinte mindenért őt teszik majd felelőssé, és előbb-utóbb le is mészárolják politikailag.
Általános sztrájk jön?
A tervezett intézkedéseket az alkotmányjogász úgy értékelte, hogy azzal gyakorlatilag visszavonják a jóléti rendszerváltás intézkedéseit, amelyek 2002 táján nagyon népszerűvé tették az MSZP-t, de még olyan Kádár-korszakbeli vívmányokhoz is hozzányúlnak, amilyen például a gyes. Tölgyessy szerint dicséretes, hogy a kormány a reformblabla helyett végre a valóságról beszél, kimondja, hogy baj van, és nem adóemeléssel veszi vissza a pénzt, hanem onnan, ahova annak idején kifolyt.
A válság így szinte minden magyar háztartáshoz elér majd, Tölgyessy szerint jó pár utcai megmozdulás lesz, és akár általános sztrájk is jöhet, de végül nem az utcán bukik majd meg a kormány.
Nem lesz vita a programról
A konstruktív bizalmatlansági indítványról, amely Bajnai Gordont valószínűleg a kormányfői székbe emeli, az alkotmányjogász azt mondta, hogy ez a megoldás közjogilag, alkotmányjogilag teljesen legitim, egy mandátum ugyanis négy évre szól, és a köztársasági elnöknek sincs más választása, mint ezt tudomásul venni. Nincs olyan, hogy egyik megoldás demokratikusabb, mint a másik – tette hozzá Tölgyessy, aki azt is természetesnek mondta, hogy nem lesz vita a kormányprogramról.
