Belföld

Bajnai házánál tüntettek

Összefogásra szólították fel a jobboldali pártokat a szónokok a Jobbik Magyarországért Mozgalom tüntetésén, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt otthona elé szerveztek csütörtökön este Budapesten.

Vona Gábor, a párt elnöke az összegyűlt mintegy 300 ember előtt elmondta, hogy most az ország sorsáról van szó; „kit érdekel, hogy ki a jobbikos, kit érdekel, hogy ki a fideszes, mert össze kell fogni, el kell menni egymás tüntetéseire” – fogalmazott. A Fidesz valójában nem akar előre hozott választásokat, mert fél a kormányzástól, inkább kivár – mondta. Az előre hozott választások fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc nem bukott meg, hanem Bajnai Gordon személyében megalapítja harmadik kormányát.

(fotó: Mészáros Gábor) - KÉPGALÉRIA!

Bajnainál járt a Jobbik (fotó: Mészáros Gábor) – KÉPGALÉRIA!

A miniszterelnök-jelöltről Vona Gábor azt mondta: Bajnai Gordon egyszer már volt válságkezelő az egykor baromfifeldolgozással foglalkozó Hajdú-Bétnél: „sokan meghaltak, öngyilkosok lettek és még többen földönfutókká váltak akkor”. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy egy palesztin konferencián vett részt, ahol találkozott a Hamasz és a Hezbollah szervezetekhez tartozó „remek harcosokkal”, akiktől sok bátorítást kapott arra vonatkozólag, hogy a békesség nem az, amit ránk akarnak kényszeríteni, hanem az a békesség, ami az igazságosságon alapul.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzeti vagyont – akár a kisajátítás eszközével – vissza kell szerezni, és a privatizációs szerződéseket felül kell vizsgálni. A XII. kerületben tartott tüntetés helyszínét a rendőrség kordonokkal lezárta, a környező utcákban is rendőrök várakoztak. A tüntetők egy része libatollat szórt a kordonon belülre, és többször azt skandálták, hogy „Hazaáruló, gyilkos libatolvaj!” és, hogy „Fegyverbe, fegyverbe”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik