Gyurcsány Ferenc elmondta: arra törekedett az elmúlt években, hogy a kormány világos, egyértelmű magatartással tanújelét adja annak, hogy bízik a magyar rendőrségben. Biztos abban, a következő kormányok is ugyanezt fogják tenni, azért, mert ez az ország érdeke.
A kormányfő a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti bázisán – új rendőrségi gépjárművek ünnepélyes átadásán – tartott beszédében kijelentette: „…és ellentétes az ország érdekével bármilyen fajta személyi, hatalmi, manipulatív szándék érvényesítése, mert a rendőrség az ország szövetségese, az ország szolgálója, nem pedig ellenfele”.
„Azok, akik vezetik a falvakat, a városokat, az országot, azoknak az a dolga – és azt remélem, azt hiszem, hogy mi ezt a dolgunkat becsülettel és tisztességgel teljesítettük -, hogy biztosítsák a rendőrség működésének legfontosabb feltételeit. Nemcsak eszközt, nemcsak bért, hanem egy olyan egyértelmű támogatást, amelyben a rendőr érezheti, hogy a település vagy az ország vezetői mögöttük állnak” – jelentette ki.
