Belföld

Gyurcsány: merjünk ünnepelni!

Ez az ország sok mindent tett az elmúlt években - emelte ki a Művészetek Palotájában elmondott ünnepi beszédében a miniszterelnök, aki szerint Magyarország sikeres, szabad és független.

Ha a nemzet ünnepéről beszélünk, akkor azt sokan várják és sokan tartanak tőle, kevesebb az öröm, és még több a feszültség. Az ünnep nem a bajokról szól, hanem arról, hogy mire jutottunk – kezdte mintegy negyedórás ünnepi beszédét Gyurcsány Ferenc. Elmondása szerint rajtunk múlik, hogy úgy teszünk-e a nemzeti ünnepeinken, mintha otthon lennénk egy-egy családi ünnepen.

„Ez az ország sikeres, szabad és független. A NATO és az Európai Közösség egyenrangú tagja, akarhattak volna ennél többen 1848-ban?” – hangsúlyozta beszédében. Ennek az országnak az elmúlt két évtizede azt mutatja: nincs más, aki parancsolhatna nekünk – tette hozzá.

Az ünnep napján nem kell komolyan venni a gondokat, az ország merjen ünnepelni a gondok ellenére is, arra ott van az év mintegy 360 napja – mutatott rá Gyurcsány. „Az ünnep napján azt mondom valamennyi magyarnak, hogy merjen ünnepelni, mert 1848 sikeresen beteljesedett, holnap reggel pedig majd folytatjuk a gondjunkkal” – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik