Belföld

Demszky: Magyarországon valami tönkrement

A főpolgármester beszédét folyamatos bekiabálások és fütyülések zavarták meg. Demszky a beszédében az alapvető reformok életbe léptetését sürgette, de megemlékezett a tatárszentgyörgyi és a Cozma-gyilkosságról is.

„Gárdisták masíroznak velünk egy időben és megpróbálják kisajátítani az ünnepet, hivatásos zavarkeltők próbálják megakadályozni a méltó ünneplést, de mi itt vagyunk” – kezdte beszédét Demszky Gábor főpolgármester negyed 2 óra körül a budapesti Március 15. téren.

A Reformszövetséggel együtt

Március 15. a magyarság és az európai magyarság legnagyobb ünnepe, a nehezen kivívott szabadság ünnepe, de mi nem adjuk senkinek – hangsúlyozta Budapest főpolgármestere folyamatos fütyülések és bekiabálások közepette. Majd ezt követően a tiltakozókhoz szólt: „Próbálják meg végighallgatni, amit mondok, és a beszédem végén nyilvánítsanak véleményt!” – tanácsolta nekik. „Az uszításukkal ugyanis lerontják március 15-i fényét és az országról alkotott képét, remélem, nem ezt akarják önök” – jelentette ki.

Botrány Demszky beszéde alatt

Könnygázt is bevetettek Demszky beszéde alatt – KÉPGALÉRIA!

A beszédében 1848 mai üzenetére hívta fel a figyelmet, eszerint „lépni kell, mégpedig azonnal, legsürgősebben azokat az alapvető reformokat kell életbe léptetni, amelyeket a Reformszövetség javasol.

Folyamatos bekiabálások

Ünnepi beszédében kitért a tatárszentgyörgyi esetre – mint tragikus mélypontra, amely miatt mindenkiben szégyenérzetnek kell lennie – és a Cozma-gyilkosságra. Szerinte ez a brutális gyilkosság egy határpont, amely azt jelzi, hogy Magyarországon valami tönkrement. Majd egy perces néma fejhajtással emlékezett meg az ártatlan áldozatokról, ám eközben is folyamatosan hallatszottak a “Gyurcsány takarodj!” bekiabálások.

A főpolgármester azután arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek ki kell vennie a részét a válság megoldásában. Sőt a budapestieknek ismét nagyobb terheket kell viselni, az adóikkal nagyobb mértékben kell részt venniük. A politikai és gazdasági válság idején különösen igaz, hogy nem gyűlölködésre, hanem szolidaritásra van szükség – hangsúlyozta március 15-i ünnepi beszédében.
Nézze meg az FN Tudósító (Mészáros Gábor) fotóit a Demszky-beszéd alatti botrányról!

Nézze meg az FN Tudósító (Mészáros Gábor) fotóit a Demszky-beszéd alatti botrányról!

Új kiegyezésre van szükség

“Nincs szükség új rendszerváltásra, ne engedjünk a ’48-ból, ne engedjünk a ’89-ből! Térjünk vissza a társadalmi szolidarítás útjára, kössünk új kiegyezést; a békés párbeszéden alapuló megoldásokat várják el tőlünk az emberek” – zárta beszédét Demszky. Ha nem tudunk kiegyezni, akkor tönkreteszi az országot a bizalmatlanság és az abból fakadó egyre mélyebb gyűlölet – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik