Az avatáson Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület alapító elnöke, a Jobbik vezetője arról beszélt, hogy a gárdatagok „új fejezetet írnak a magyar történelemben”. Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész beszédében úgy fogalmazott: a „világtörténelem legsötétebb és legmocskosabb kormánya” a magyar népre uszítja „a szubkultúra alatti tenyészetet”. Kiss Róbert főkapitány pedig azt mondta, ma a gárdisták testesítik meg Magyarország élő lelkiismeretét.
Nézegessen képeket az avatásról! – KÉPGALÉRIA!
A rendőrség kettős kordonnal teljesen körbezárta a Hősök terét. A kordonon kívül árpádsávos és jobbikos zászlók alatt mintegy másfél ezer ember állt az esőben, a környéken több száz rohamrendőr volt készültségben.
Az avatáson megjelent, feketébe öltözött, kopaszra nyírt, kapucnis felsőt viselő szimpatizánsok néhány újságírót megfenyegettek. A rendőrök több embert igazoltattak.
