Molnár Csaba (fotó: MTI)
A Fővárosi Bíróság első fokon felmentette Molnár Csabát, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztályának korábbi vezetőjét a hivatali visszaélés és az okirat-hamisítás vádja alól. A bíróság szerint a vádban szerepelő hivatali visszaélés esetében célzatos magatartás és kötelességszegés nem állapítható meg. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be a felmentő ítélet ellen.
A vád szerint Molnár Csaba és egykori helyettese 2003 nyarán a Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásával kapcsolatban az osztályukra érkezett bejelentés tárgyában visszaélést követtek el több személy – köztük Kulcsár Attila – érdekében azért, hogy az adott ügyben ne rendeljenek el nyomozást.