Belföld

26 szavazat hiányzott a főbírójelöltnek

Az Országgyűlés nem választotta meg a legfelsőbb bíróság elnökévé a posztra korábban már jelölt és leszavazott Havasiné Orbán Máriát. Ezúttal több szocialista képviselő szavazott igennel, mint decemberben. Vélhetően a múlt heti meghallgatás győzhette meg őket. Sólyom László új jelöltet keres.

A főbírójelölt megválasztásához a hétfői ülésen az országgyűlési képviselők kétharmadának – 256 főnek – a szavazatára lett volna szükség. Az államfő jelöltje ezúttal 230 igen szavazat ellenében 123 nem szavazatot kapott, és 12 érvénytelen voks volt.

AZ MTI által hétfőn megkérdezett szocialista politikusok szerint az MSZP-frakciónál történt személyes meghallgatása miatt kaphatott a decemberinél több szavazatot Havasiné Orbán Mária főbírójelölt

A szocialista képviselők szerint a múlt heti meghallgatás meggyőző volt, csak egyetlen kérdésre adott válaszával voltak elégedetlenek. A jelölt úgy vélte, hogy a Fidesz „három csapás törvénye” politikai kérdés, míg a szocialisták szerint szakmai ügyről van szó.

Egyes szocialistákat meggyőzhetett az is, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismét megerősítette a legfelsőbb bíróság elnökjelöltjét.

Azért szavazhattak többen is igennel, mert aggályosnak tartották, hogy továbbra is vezető nélkül marad az igazságszolgáltatás. A jelölt mellett szólt többek szerint az az érv is, hogy sikertelen választás esetén az államfő még kevésbé elfogadható jelöltet nevezhet meg.

A jelölt pártolói szorgalmazták, hogy Havasiné személyét függetlenítsék a bírált államfői jelölési gyakorlattól, hogy Sólyom László egyeztetés nélkül nevezte meg a főbírójelöltet.
Akik ellenezték a megválasztását, álláspontjukat az általa vezetett Győri Ítélőtábla ítélkezési gyakorlatával indokolták.

Harmadszorra nem indul

Nem jelölöm újra Havasiné Orbán Máriát, igyekezni fogok minél gyorsabban alkalmas jelöltet találni – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Parlamentben azután, hogy az Országgyűlés nem választotta meg a főbírójelöltet. Mint mondta, megbeszélték a főbírójelölttel, hogy harmadszorra nem vállalja a procedurát.

A köztársasági elnök kijelentette: az egész bírói kar nyert a jelölési procedúrával, hiszen a bíróságok körül megváltozott a légkör. Mindenki megtanulhatta, hogy van olyan személy aki alkalmas főbírónak.

Havasiné Orbán Mária megválasztását decemberben egyszer már elutasította a parlament. Akkor a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF támogatta a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el. A szocialisták kifogásolták a jelölt reformelképzeléseinek túl gyors menetét, illetve hiányolták Havasiné megfelelő tudományos hátterét.

Távoli rokon a Fidesznél

A parlamenti szavazás után az államfő kemény szavakkal bírálta a döntést és az MSZP-t is: megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek és kártékonynak nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a főbírójelöltet. Sólyom László azt is kijelentette: „Tűrhetetlen arra hivatkozni, hogy az illetőnek valamilyen távoli rokona a Fidesznél dolgozik.”

A köztársasági elnök január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. Az MSZP szerette volna elérni, ha az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismét meghallgatja az államfő jelöltjét, de a testület fenntartotta decemberi álláspontját: 7:6 arányban támogatja Havasinét.

Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a legfelsőbb bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban szintén nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A legfelsőbb bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak tavaly június végén járt le hatéves mandátuma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik