Belföld

Gyurcsány az anyák pártján

Gyurcsány Ferenc szerint tenni kell azért, hogy Magyarországon ne keressenek kevesebbet a többi munkavállalónál azok a nők, akiknek gyerekük, gyerekeik vannak. A szocialista pártelnök az MSZP szombati nőnapi ünnepségén úgy vélekedett, ez nem a törvények, hanem a cég- és intézményi vezetők gondolkodása miatt van így.

A kormányfő elmondta: tudja, hogy a nők eleve kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és ráadásul Magyarországon arányosan alacsonyabb a fizetésük, minél több gyerekük van. Példaként említette, hogyha egy nőnek nincs gyereke, akkor 8-10 százalékkal keres kevesebbet, mint egy férfi, de ha van egy vagy két gyereke, akkor már 15-17 százalékkal. Három gyerek esetében a nő negyedével keres kevesebbet, mint ugyanabban a munkakörben dolgozó férfi kollégái – tette hozzá a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: semmiképpen nem a munkáltató dolga, hogy különbséget tegyen a szülők közt, azt üzenve a nőnek, hogy mivel otthon több dolga van, ezért rá kevésbé lehet számítani.

Küzdeni kell

Hangsúlyozta: küzdeni kell azért, hogy ez megváltozzon, mert sem ok nincs rá, hogy ezt a helyzetet az ország elfogadja. Ez a férfiak ügye is, ezt ők sem fogadhatják el – jelentette ki a miniszterelnök.

A szocialista pártelnök megköszönte a nőtagozat munkáját, amely szerinte hosszú távon az egyik legnagyobb esély arra, hogy az MSZP tartósan, jelentősen és átfogóan befolyásolni tudja, hogy milyen országot akar.

Díjazottak

A rendezvényen 19 nőtagozati elismerést osztottak ki. Közéleti Díjat kapott Aczél Endre újságíró, Ormos Mária történész, Mága Zoltán hegedűművész, Balázs Klári és Korda György előadóművészek, valamint Vladimir Spidla EU-biztos.
Szegfű Díjat kapott többek között Szűcs Erika szociális miniszter. Vojnik Mária országgyűlési képviselő a Szegfű Oklevelet vehette át.
Az elismeréseket Gyurcsány Ferenc adta át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik