Fenntartották az E. Zsanett sérülési kapcsán készített szakvéleményüket az igazságügyi orvos szakértők az öt rendőr ellen indított pótmagánvádas büntetőper pénteki, a Fővárosi Bíróságon tartott tárgyalásán.
Korábbi sérülések
Az ügyészség által kirendelt orvos szakértő, Molnár Miklós elmondta, a lány combjain vérbeszűrődéses lágyrészzúzódások nem keletkezhettek a sértett által előadott időpontban és körülmények között. A sérülések szerinte napokkal korábbiak.
“A sértetti állítás valóságtartalma orvos szakértői szempontból erőteljesen megkérdőjelezendő, mivel a részletezett erőszakos cselekménnyel összefüggésben nem csak a nemi szerveken, hanem a testfelületeken is nagy valószínűséggel kellett volna keletkezzen legalábbis hámfosztás, hámhorzsolás” – fogalmazott szakvéleményében, amelyet az eljáró bíró ismerettett a tárgyaláson.
A védelem szakértője mást mond
E. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter által felkért szakértő, Balogh István szerint viszont a bevérzések friss sérüléseknek is értékelhetők, azok keletkezhettek közösülési testhelyzetbe hozáskor vagy tartáskor, “kézujjakkal történő megragadás” útján.
A harmadik orvos szakértő, Varga Tibor szerint Molnár Miklós és Balogh István eltérő véleménye a nőgyógyászati vizsgálati lelet vagy a későbbi – a történtek után 26 nappal később tett – nőgyógyászi tanúvallomás szakszerűtlenségének következménye.
A sérülések keletkezésének időpontjára és módjára vonatkozó véleményeltérések abból adódnak, hogy Molnár Miklós tényként elfogadja a vizsgáló orvos vallomását és véleményét arra alapozza a lelet mellett, míg Balogh István kizárólag a leletből indul ki – ismertette a szakértői véleményét a bíró.
Varga Tibor szerint E. Zsanett sérülései “legnagyobb valószínűséggel” a combok hátulról történő megragadásával keletkeztek, de, ha a tanúvallomás szerinti sárga elszíneződésűek voltak, akkor azok több naposak lehettek.
Semmi sem bizonyítható
A szakvéleményében kitért arra is, hogy a nemi szerveken belüli sérülések hiánya a közösülés megtörténtét nem zárja ki, a laboratóriumi vizsgálatok elmaradása miatt annak megtörténte nem bizonyítható és nem zárható ki.
A három szakértőt mindkét oldal jogi képviselői hosszasan kérdezték a sérülések színárnyalataiból levonható következtetésről, mivel a nőgyógyász tanúvallomásában világoskékes, sárgás elszíneződésről beszélt. A világoskékes elszíneződés megjelölése – mint a szakértők mondták – teljesen szakszerűtlen.
Ellentmondó vélemények
A szakértők arról beszéltek, hogy mennyi idő elteltével jelentkezik a sárga elszíneződés a bőrön a sérülés bekövetkezte után. Molnár Miklós szerint a sárgás elszíneződés a legutolsó színárnyalat, ami megjelenik, Varga Tibor szerint is a sárga szín megjelenése több napos sérülésre utal, míg Balogh István azt mondta, a “sárgás árnyalat” megjelenése nem zárja ki, hogy a sérülés friss lenne.
A nőt megvizsgáló nőgyógyász nem jelent meg a pénteki tárgyaláson, amely várhatóan június 17-én folytatódik.
Az öt rendőr és E. Zsanett ügye azt követően kapott nyilvánosságot, hogy két évvel ezelőtt, az akkor 21 éves lány azt állította: az őt igazoltató rendőrök egy sötét mellékutcába vitték, ketten erőszakot követtek el rajta a másik három rendőr jelenlétében. Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, ám azt részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hamis vád miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A rendőrökkel szemben E. Zsanett jogi képviselője ezt követően pótmagánváddal élt.