Belföld

Nem vallottak a pátkai polgárőrök

Nem tettek vallomást, de fenntartották a nyomozás során tett vallomásukat, azaz tagadtak pénteken a Fejér Megyei Bíróságon megkezdődött büntetőperben azok a pátkai polgárőrök, akik a vád szerint Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra.

Az előzetes letartóztatásban levő férfiakat az ügyészség azzal vádolja, hogy tavaly június 3-ára virradó éjszaka benzinnel és gázolajjal töltött üvegpalackokat dobtak az épületekre. A támadásban senki nem sérült meg, de az egyik épület szobájában tűz keletkezett, berendezési tárgyak égtek el, a másiknak pedig a redőnye gyulladt meg.

A polgárőröket – akiket az MTI információja szerint a jogerős ítélet meghozataláig nem zár ki soraiból a polgárőrség – több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állították bíróság elé.

Az első tárgyaláson az elsőrendű vádlott a tanácsvezető bíró, Édl Gabriella kérdéseire sem válaszolt. A nyomozás során tett vallomásukban mindhárman tagadták, hogy tevőlegesen részt vettek volna a Molotov-koktél elkészítésében és a támadásban.
A bíróság elutasította a vádlottak és védőik szabadlábra helyezési kérelmét. Az ügy tárgyalását március 13-án folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik