Belföld

MSZP: hol a Fidesz-program?

Akár a forint árfolyamára is hatással lehetne, ha a parlamenti pártok elköteleznék magukat az ország számára fontos változások mellett - mondta Kékesi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője.

Ha Magyarországon a politika elkötelezné magát a szükséges változások mellett, akkor arra a nemzetközi piacok, a befektetők és a hazai közvélemény is pozitívan reagálna, javulna a bizalom – fejtette ki a kormánypárti politikus az MTI kérdésére. Kékesi Tibor szerint ennek a megállapodásnak „egyik napról a másikra is” lenne hatása, akár a forint árfolyama is javulhatna.

Elmondta, hogy a szakértőkből álló Reformszövetség, illetve a kormány is ismertette már az átalakításokra vonatkozó javaslatait, s az SZDSZ és az MDF is elkötelezte magát a változások mellett. Hozzátette: Orbán Viktor és pártja, a Fidesz, valamint a KDNP viszont még mindig nem mondott semmit arról, milyen elképzelései vannak a válság kezelésére. Kékesi Tibor szerint az embereknek joguk van tudni, milyen javaslatai, programja van egy „kormányrúd” közelébe kerülő pártnak. „Hol az a program, ami mentén vezetné az országot?” – kérdezte.

Kitért arra, hogy a kormány és Reformszövetség javaslatai nem állnak olyan távol egymástól, így azok „összefésülhetők”. Úgy vélte, hogy azonos a törekvés egy „kvázi egykulcsos adórendszer” kialakítására a Reformszövetség és a kormány javaslataiban. Emlékeztetett rá, hogy a kormány javaslatai egy magas sávhatár megállapításával az adózók 83 százalékát egy kulcsba sorolják.

Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének pénteken délután lesz szokásos országértékelő beszéde a Millenáris Parkban.

Előzőleg, péntek reggel a török líra, 1,7730/dolláron, szintén új mélységi rekordot ért el a dollárhoz képest. Ezt elemzők a felzárkózó piacokon folytatódó tőkemenekítéssel magyarázták, amelyet fölerősített, hogy az amerikai General Motors autógyár könnyvizsgálói csütörtökön megpendítették a csődvédelem eshetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik