Belföld

Enyhülés a BKV és a szakszervezetek között

Tovább közeledtek az álláspontok a 2009-es bérfejlesztés ügyében a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a pénteki bértárgyaláson - tájékoztatták az érdekképviseleti vezetők az MTI-t. A BKV szeretné felgyorsítani a tárgyalási folyamatot.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a tárgyalások után az MTI-nek azt mondta, a BKV vezetősége egy százalékkal, 5 százalékra emelte bérfejlesztési ajánlatát, ezért a szakszervezetek is csökkentették követelésüket egy százalékkal, 6 százalékra.

Hozzátette, a munkáltató azt kérte a szakszervezetektől, hogy a kollektív szerződést egy másik tárgyaláson tekintsék át. A menedzsment kezdeményezte 350 dolgozó korengedményes nyugdíjba küldését is, ezt azonban a független szakszervezet nem tudja elfogadni, ezért a sztrájkfenyegetést továbbra is fenntartják – közölte.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy reményeik szerint a következő bértárgyaláson már megegyezhetnek a BKV-val a 2009-es bérekről, ugyanakkor azt kérték, hogy a cég menedzsmentje mondja meg, mit ért a kollektív szerződés „áttekintésén”. A kötöttpályás szakszervezetek (metró, troli, HÉV, villamos) szintén nem támogatják a 350 fős létszám-leépítési javaslatot – tette hozzá.

Hangsúlyozta azonban, hogy részükről továbbra sem aktuális a sztrájk bejelentése, mivel – mint Gulyás Attila elmondta – ennek a mostani gazdasági helyzetben nagyon kedvezőtlen hatásai lennének.

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője úgy reagált: eredményesnek tartják a pénteki tárgyalásokat, szeretnénk felgyorsítani a folyamatot és elhárítani a sztrájkveszélyt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egyeztetésen felajánlott megállapodáscsomag nem bért érintő részéről a szakszervezetek további egyeztetést szeretnének.
A bértárgyalások hétfőn folytatódnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik