Belföld

Vasúti síneket újítanának fel

Az idén várhatóan 314 milliárd forint értékű vasúti beruházásra írnak ki közbeszerzési pályázatot, ami 205 kilométer pálya felújítását, bővítését teszi lehetővé - tudta meg a Napi Gazdaság a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF).

Az elmúlt napok eseményei, mint például a Székesfehérvár-Tárnok közötti szakasz felújítása kapcsán kirobban jogorvoslati vita előrevetíti, hogy a pályázatok elbírása és a szerződéskötések sok esetben csúszhatnak majd.

Ám az NIF-nél egyáltalán nem számolnak a jogorvoslati eljárásokkal, sőt – mondta a lapnak Fazakas Orsolya kommunikációs vezető elmondta – az ő érdekük a kivitelezés mihamarabbi megindítása.

Ennek indoklásaként közölte: több projekt is túlmutat a hazai vasút fejlesztésén. Erre példaként az V. páneurópai vasúti – Velence-Kijev közötti – folyosó magyarországi szakaszának rekonstrukcióját említette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik