A listavezető arról beszélt az eseményen, hogy a szervezet gondolatvilága az egyenlőség és a béke eszméje köré csoportosul: az első jegyében egyenlő elbánást követelnek minden állampolgárnak, de az egyes államoknak is.
Feloszlatnák a NATO-t
Ennek részeként Tamás Gáspár Miklós szerint meg kell szűnjön az a különbség, hogy míg a kontinens nyugati felén állami támogatással mérséklik a krízis hatásait, a gazdasági összeomlás fenyegette Kelet-Európa az egyensúlyi helyet fenntartása miatt kénytelen lemondani erről.
A béke eszméjéhez kapcsolódó céljuk a NATO feloszlatása, de az is, hogy az addig hátralévő időben se legyen Magyarország a szervezet tagja, a magyar katonákat vonják vissza a külföldi missziókból, Európát pedig tegyék atomfegyvermentes övezetté – ismertette Tamás Gáspár Miklós.
„Nem tartanánk érdemesnek egy újabb rózsaszín reformpárt létrehozását” – mondta, hozzátéve, „nevetséges volna ma forradalmi frázisokat hangoztatni”, ugyanakkor lesznek olyan javaslataik, amelyek meghaladják a „jelenlegi, kapitalista perspektívát”.
Nem a magyar kormányzatról szól a kampány
„Ez egy európai kampány, itt nem a magyar kormányzat megváltoztatásáról van szó” – mondta, megemlítve, erőforrásokban és megjelenési lehetőségekben nem dúskáló „szerény kezdeményezés, kísérlet” a Zöld Baloldal.
Vasárnap közleményben jelentették be a tagszervezetek, hogy Zöld Baloldal néven a júniusi európai parlamenti választásokon is induló szövetséget hozott létre az Európai Feminista Kezdeményezés egy másmilyen Európáért, a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Demokraták és a Fiatal Baloldali Unió.
„Magyarország bajban van. Emberek tízezrei veszítik el állásukat, és még többen félnek attól – joggal -, hogy életük rosszabbra fordul” – írták, megjegyezve, a helyzetre kínált „individualista megoldások helyett, csak egy paradigmaváltásban reménykedhetünk, amelyben a társadalom szereplői egy összefogáson alapuló új közmegegyezést kötnek”.
