Az FN Tatárszentgyörgyön járt tudósítója szerint a faluban élők hangulatát jól jelzi, hogy többen már Csorbáék említésekor sírva fakadtak, de volt, aki félelmében inkább kerülte a kérdéseket.
Csorbáék házáról még a tűzvész után is látszott, nem a nincstelenek közé tartoztak. A megtámadott épület falain festék, az üszkös tetőgerendán még fent van a parabolaantenna tányérja. A helyiek szerint Csorbáék egyetlen „bűne”, hogy ők laktak a település szélén, házuk sarkában erdei út kanyarodott, így a gyilkosok biztosra mehettek.
Esélyt amúgy sem adtak a Csorba családnak, akikre éjszaka gyújtották a házat, majd lelőtték az ablakon át menekülő óvodást és édesapját. A lapunknak nyilatkozó tatárszentgyörgyiek mind azt mondták, félnek az újabb támadástól, amelynek bárki áldozata lehet, hisz okot Csorbáék sem adtak.