Belföld

Szigorítanák a fegyveres támadók büntetését

Szigorítaná a fegyveres támadók esetében a Büntető törvénykönyvet (Btk.) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - jelentette be a tárca vezetője pénteken Egerben.

Draskovics Tibor elmondta, hogy a tárca a Büntető törvénykönyv szigorítását tervezi az erőszakos fegyveres támadások esetében. Ugyancsak súlyosabban büntetnék azokat az elkövetőket, akik korábban olyan cselekményt követtek el – például kisebb értékű lopást – amely a szabálysértés kategóriájába tartozik.

A Btk. tervezett módosítása során megerősítik a jogos védelem, sőt, a megelőző védelem lehetőségét annak érdekében, hogy a polgárok védekezhessenek, ha személyüket, vagyonukat fenyegeti valaki – tette hozzá a tárcavezető. Mint elmondta, a kormányzatnak reagálnia kell arra, hogy megszaporodtak az országban a fegyveres rablások, ugyanis tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy valaki fegyvert emeljen másra.

Ennek megfékezése érdekében a legkeményebben kell büntetni az ilyen bűncselekményeket – mondta, hozzátéve: ennek megfelelő szabályozást fognak előterjeszteni a parlamentben. Ugyanakkor a hatékony bűnüldözés feltétele a határozott és egységes ügyészségi és bírósági jogalkalmazás is – vélekedett.
A Fidesz “három csapás” elnevezésű, a harmadik erőszakos bűncselekményt automatikusan életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntető törvényjavaslatával kapcsolatban kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a mostani helyzet hatásosabb, sőt keményebb választ igényel, mint az “amerikai importtermék”.

Ugyanakkor hozzátette: a Fidesz javaslatát véleményezésre elküldte a legfőbb ügyésznek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak és a Kriminológiai Társaságnak. Egyben cáfolta az a sajtóértesülést, miszerint a kormányzat a tényleg életfogytiglan büntetés eltörlésére készül.
“Én ilyen javaslatot nem viszek a parlament elé” – fűzte hozzá.
A miniszter visszautasította azokat a vádakat, miszerint a kormány nem biztosítja a rendőrség hatékony működéséhez szükséges feltételeket. Közlése szerint a rendőrségnek megvan minden erőforrása ahhoz, hogy feladatait ellássa, ugyanakkor szükséges az erők átcsoportosítása a hivatalokból az utcára.

Ennek kapcsán úgy vélekedett: eredménynek tekinthető a gazdasági válság körülményei között, hogy 2009-ben a rendőrség ugyanannyi pénzből gazdálkodhat, mint tavaly.
Draskovics Tibor példaként említette, hogy a benzinhiányról szóló sajtóhírek ellenére, a rendőrség teljes első negyedévi üzemanyag-szükségletét még januárban megvásárolták, és már a “benzinkártyán van a kapitányságoknál”.

Ma ez egy jól szervezett és jól vezetett rendőrség, amelynek a felszerelése is összehasonlíthatatlanul jobb mint öt éve. Vagyis nem gyengült meg a testület, megvan valamennyi erőforrása ahhoz, hogy a feladatait ellássa – szögezte le.
Ezt erősítendő, a kormányzat úgy kívánja módosítani a Btk.-t, hogy az hatásosabban védje az intézkedő rendőrt – mondta Draskovics Tibor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik