Belföld

Zuschlag: nem könyveltünk

Lényegében nem volt könyvelése a Fiatal Baloldalnak (FIB) - állította Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben csütörtökön. A szervezet hivatalos pénzügyi dokumentumai nem a valós folyamatokat tükrözték – mondta a volt MSZP-s képviselő.

A vádlott táblázatokat és kimutatásokat adott át a bíróságnak a FIB folyószámlamozgásairól, többoldalas összegzést a szervezet 2002-2005-ös programjairól. Az egykori szocialista politikus elmondta, ezek segítségével kívánja bemutatni, milyen kiadásai voltak, illetve milyen hivatalos forrásokkal rendelkezett a szervezett ebben az időszakban.

„Gyakorlatilag nem volt könyvelése” a szervezetnek, mivel annyira alacsony volt a hivatalosan elszámolható forrása a FIB-nek, hogy nem volt értelme ezzel foglalkozni. 2002 eleje és 2004 vége között hivatalosan mindössze 20 millió forinttal gazdálkodott a szervezet – közölte a vádlott.

Zuschlag János elmondta, arról, hogy pénzügyi szabálytalanságok történtek, csupán nagyon szűk kör – rajta kívül csupán Lados István és még néhány ember – tudott. A FIB elnöksége és választmánya az év elején elfogadott egy költségvetést, az év végén pedig egy beszámolót, de ezek nem a valós folyamatokat tükrözték.

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, s 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik