Kiss Péter a tisztújító küldöttértekezletet követő sajtótájékoztatón kijelentette: csak az operatív munkától “lép hátrébb egyet”, a megyei szervezet munkáját továbbra is segíti, ezért vállalta el a választási bizottság irányítását, amelynek választási időszakban fontos szerepe van a felkészülésben.
“Addig kívántam betölteni a megyei szervezet elnöki posztját, amíg a baloldali politika itt helyben meg nem erősödik, megfelelő szinten nem stabilizálódik” – mondta.
Kiss Péter szavai szerint a vasi szocialisták politikájának középpontjában most újra az embereket érintő ügyek érdekében folytatott politizálás áll, ezekben az emberek gondjaira adandó válaszokat keresik.
Az elmúlt évek eredményeiről szólva kifejtette: csak Szombathelyen 29 olyan fejlesztési projekt indult el, amelynek eredményeként 15-16 milliárd forintnyi fejlesztésre nyílt és nyílik lehetőség a megyeszékhelyen.
Hangsúlyozta: a megye több településén valósultak meg támogatott beruházások, olyan településeken is – például Körmenden és Szentgotthárdon – ahol nem a szocialisták irányítják a helyi önkormányzatokat. Szavai szerint ez példája annak, hogy a szocialista politikusok igyekeznek ügyek mellé odaállni és támogatást nyújtani.
Újságírói kérdésre Kiss Péter elmondta: a tisztújító küldöttértekezleten is szó esett a válságról és az ország helyzetéről.
“Meg kell próbálnunk ezt a válságot lehetőségként kihasználni Magyarország helyének újrapozicionálására. Erre apellálni azonban csak akkor lehet, ha megtesszük azokat a napi lépéseket, amelyek a válságkezeléshez szükségesek” – mondta.
Nemény András a sajtótájékoztatón ismertette: a vasi szervezet három alelnököt választott Fehér László, Rába László és Nagy Antal személyében, a megyei szövetségi tanács elnökének pedig ismét Szűcs Gábort választották.
A kancelláriaminiszter elmondta: a tisztújító küldöttértekezleten döntöttek arról is, hogy a Vas megyei szervezet Gyurcsány Ferenc jelölését támogatja a pártelnöki tisztségre, míg az elnökhelyettesi, illetve alelnöki posztokon Hiller Istvánt, Kiss Péter és Szekeres Imre mellett foglaltak állást.
“Felhívtuk, felhatalmaztuk a küldötteket arra, alakítsák ki álláspontjukat más jelöltek támogatásáról is, gyűjtsék össze a további jelöléseket és juttassák el azokat a jelölőbizottsághoz” – mondta.
Hozzátette: azoknak a jelölteknek a köre várhatóan még bővülni fog, akiket a vasi küldöttek támogatnak.