Belföld

Jobboldali roma rendfenntartó szervezet alakul

admin

2008. 12. 02. 11:15

Roma rendfenntartó alakulat állhat fel Baranyában. Feladatuknak a romák által elkövetett bűncselekmények megelőzését tekintik, a Magyar Gárdával viszont hasonló céljaik ellenére sem közösködnének.

A polgárőrséghez hasonló, de a gárdától távol álló szervezetet hoznának létre a mohácsi romák – adta hírül az Új Dunántúli Napló. Kovács István, a mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője a FigyelőNet megkeresésére elmondta, az alakuló szervezet elsősorban a romák által elkövetett bűncselekményekre fókuszálna.

„Azt akarjuk elérni, hogy a romák ne bántsák a többségi társadalmat. Inkább hazakísérjük a cigánygyerekeket, hogy ne csellengjenek. Így a drogozástól is megvédjük őket” – mondta Kovács István.

Példát mutatnának

Mint megtudtuk, a mohácsi közbiztonság általánosságban sokat javult, ám „az elmúlt években volt pár romalány, akik rendszeresen bántották az osztálytársaikat”. Kovács szerint példát kell mutatniuk a gyerekeknek és elejét kell venniük a romák által elkövetett bűncselekményeknek, ha nem akarják, hogy ezeken keresztül ítéljék meg őket.

Ugyan az új – alakítói szerint kimondottan jobboldali – szervezet egyelőre nincs bejegyezve, a Baranya megyei önkormányzati képviselőként dolgozó Kovács szerint máris többezres az érdeklődés, így a tagtoborzást az ország egész területére kiterjesztik. Soraikba nemcsak romákat várnak, erkölcsi bizonyítvány nélkül ugyanakkor senki sem léphet közéjük.

Gárdával nem

Bár a roma rendfenntartók céljai alapjaiban megegyeznek a Magyar Gárdáéval, Kovács nem sok esélyt lát arra, hogy a két szervezet együttműködjön. „Tudomásunk szerint a gárdisták még nem bántották sehol a cigányokat, ám a fekete egyenruhás, félelmet keltő felvonulásuk visszatetsző számunkra” – jegyezte meg a mohácsi romák vezetője, hozzátéve, hogy az ő szervezetüknek nem lesz egyenruhájuk és alaki kiképzésük.

Az új szervezet egyébként annyira nincs készen, hogy jelenleg az egyesület alapszabályának kidolgozásán munkálkodnak, és a közeljövőben önkormányzati, valamint rendőri vezetőkkel is egyeztetni próbálnak. Az időzítést firtató kérdésünkre Kovács azt mondta, ezt már egy éve szervezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.