Belföld

Íjjal lőttek le egy nőt Becsehelyen

Veszekedést követően egy házilag készített íjjal sebesítettek meg egy asszonyt a Zala megyei Becsehelyen - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két férfi vasárnap a község benzinkútjánál egy tartozás miatt összeszólalkozott. Ezt követően mindketten távoztak, majd este a bűncselekmény gyanúsítottja elment a másik férfi lakásához, ahol „köztük vita bontakozott ki, de tettlegességre nem került sor” – olvasható a közleményben.

A gyanúsított távozott, de később egy házilag készített íjjal visszament a helyszínre, és a vita hevében megsebesített egy asszonyt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az MTI a helyszínen, a település újmajori részén úgy értesült, hogy a fenyegetőző férfi először az utcán használta az íjat, majd két nyílvesszőt a házba is belőtt. A családhoz tartozó nőt még az utcán, a kezén találta el a nyílvessző.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a támadó ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik