Belföld

Halálos balesetet okozott egy képviselő

Kivilágítatlan kerékpárral közlekedő biciklist gázolt halálra Csontos János országgyűlési képviselő a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvari külterületén péntek este. A honatya nem fogyasztott alkoholt.

A szocialista képviselő közleményben adott hangot megrendülésének.

Vezendi Jánosné őrnagy, a rendőrség megyei szóvivője az MTI-nek a balesetről szóló információt megerősítve elmondta, a település külterületén egy országgyűlési képviselő személygépkocsijával elgázolt egy kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost. A biciklis kórházba szállítás közben a mentőben életét vesztette.

A szóvivő ugyanakkor nem adhatott tájékoztatást a képviselő személyéről.

Vezendi Jánosné elmondta, a baleset után a képviselő lemondott mentelmi jogáról, együttműködött a kiérkező rendőrökkel, és megfújta az alkoholszondát is, ami negatív volt. A képviselő vállalta a vérvételes vizsgálatot is. A vizsgálat a közlekedési ügyész bevonásával folytatódik.

Csontos megrendült

Az eset után Csontos János közleményt adott ki, ebben azt írta, hogy a kora esti órákban Sárrétudvari és Biharnagybajom között személyautójával elütött egy kerékpárost; az 50 év körüli férfi a mentőautóban életét vesztette.

Mint írta, a baleset lakott területen kívül, esőben történt, a férfi kivilágítatlan kerékpárral, láthatósági mellény nélkül tűnt fel előtte.

“Alkoholt nem fogyasztottam, ezt a helyszíni ellenőrzés is igazolta, az áldozaton minden erőmmel megpróbáltam segíteni. A tragikus esemény körülményeit az illetékes rendőrkapitányság vizsgálja. Az eljárás érdekében a helyszínen lemondtam képviselői mentelmi jogomról, a tragédia mélyen megrendített” – írta közleményében a képviselő.

2002 óta képviselő

Csontos János 2002 óta országgyűlési képviselő az MSZP színeiben. Tagja a mezőgazdasági bizottságnak és az erdészeti albizottságnak is. Az MSZMP tagja volt. 1989. októberben belépett az MSZP-be, 1991-től 1993-ig a debreceni “Pár(t)beszéd” alapszervezet titkára volt. 1993-1994-ben az országos választmány tagja, 1995-től 2000-ig a szocialisták debreceni szervezetének elnöke. Az 1998. évi országgyűlési választásokon képviselőjelölt volt, végül a Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésébe került be. 2002-ben a Hajdú-Bihar megyei területi listáról, 2006-ban egyéni választókerületből jutott az Országgyűlésbe.

Csontos János 1954. augusztus 16-án született Debrecenben. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán népművelő és könyvtáros szakot végzett. 1982-től a KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának kulturális referense, 1984-től megyei titkára volt. 1987-ben a KLTE-n közművelődési diplomát szerzett. 1991 óta a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kelet-magyarországi képviseletének vezetője.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.