Belföld

Orbán nem megy el a gazdasági csúcsra

Az ország számára rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem kíván részt venni - így indokolta Orbán Viktor a maga és pártja távolmaradását a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett gazdasági csúcsról.

A Fidesz elnöke a HírTv-nek adott telefonos interjúban közölte: személyes távolmaradásával a kormány tervezett megszorításai ellen tiltakozik. Szeretné világossá tenni, hogy sem ő, sem pedig a Fidesz egyetlen magyar párttal sem fog össze az emberek ellen – fogalmazott.

Orbán szerint a szocialisták által kezdeményezett összefogás „valójában az emberek ellen jön létre, s az a célja, hogy az emberek torkán lenyomják a békát, vagyis a megszorító csomagot”. Ebben nem leszünk partnerek – szögezte le. A Fidesz programja egy másik válságkezelési irányt jelöl ki, egy „európai utat javasol”, ám ezt a szocialisták nem fogadják el, a Fidesz ezért nem vesz részt a találkozón.

Korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, ebben azt kérte tőle, hogy „az ország, az emberek és a magyar vállalkozások érdekében” vegyen részt a gazdasági csúcson.

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a Fidesz elnökének távolmaradása két dolgot jelezhet. Az egyik értelmezés szerint „a Fidesznek elképzelése sincs arról, hogy jelen helyzetben, a gazdasági világválság közepette hogyan kellene Magyarországot kormányozni” – vélekedett a szóvivő. Mindez nem jó, de megbocsátható – fűzte hozzá. Megbocsáthatatlan azonban, ha a távolmaradás oka az, hogy az ellenzéki párt továbbra is a népszerűség oltárán akarja feláldozni az emberek érdekeit.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.