A felmentő döntés indoklása szerint a Csongrád Megyei Bíróság olyan cselekményben mondta ki bűnösnek a másodrendű vádlottat, amely nem volt a vád tárgya – mondta az elsőrendű vádlott védője.
A védő kifejtette: nem ért egyet az ítélettel – amely ellen már semmilyen fellebbezési lehetőség nincs -, mert a négy és fél éve tartó eljárás végén a kórház legalacsonyabb beosztású dolgozóját tette felelőssé a bíróság a betegcseréért, annak ellenére, hogy nem volt a feladatait rögzítő munkaköri leírása.
Ábrahám László közölte, csupán az igazság kiderítése végett fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz, hiszen védence próbaideje hamarosan lejár, s a Csongrád Megyei Bíróság előzetes mentesítésben is részesítette.
A Csongrád Megyei Bíróság helybenhagyott ítélete szerint 2004. július 3-án az elsőrendű vádlott, a szegedi városi kórház egyik beteghordója megszegte a rá vonatkozó írott és íratlan szakmai szabályokat, amikor azonosítás nélkül vitt el CT-vizsgálatra egy kommunikációképtelen, idős férfit.
A betegnél a vizsgálat koponyán belüli vérzést állapított meg, mivel azonban a dokumentáción nem az ő neve szerepelt, egy hasonló korú kisteleki ápolt került át az idegsebészeti klinikára, akit ott meg is műtöttek. A férfi a műtét következtében fellépő vérzés miatt – amely a szakértői vélemények szerint a legnagyobb gondosság mellett is felléphetett – néhány nap múlva elhunyt.
A másik beteget több órával később szintén megműtötték, ő – a vizsgálatok szerint a betegcserétől függetlenül – szeptember végén halt meg.