Belföld

“Zuschlag nagy befolyással bírt”

Lados István másodrendű vádlott megerősítette korábbi vallomását, amely szerint Zuschlag János komoly befolyással rendelkezett a szocialista párton belül.

Konkrét kérdésre válaszolva nem tudta Lados megmondani, hogy milyen kapcsolat fűzte például Szilvásy Györgyhöz, de azt megismételte, hogy Zuschlag akkor említette Szilvásy nevét, amikor már tudomása volt arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal lehallgatja őt. Lados vallomása szerint Zuschlag „szó szerint azt mondta Erdélyben tartózkodásunk alatt, hogy az a féreg Szilvásy későn szólt, a lehallgatás megkezdéséről”.

Lados István megerősítette korábbi vallomását, mely szerint Zuschlag János elmondta neki azt, hogy „Gyurcsány Ferenc felhatalmazta Bánáti Jánost, hogy járjon el a Zuschlag-ügyben”. Arról is Zuschlagtól szerzett tudomást, hogy Bánáti János járt a Legfőbb Ügyészségen, és betekintett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől oda felkért nyomozati jegyzőkönyvekbe.

Amikor a vallomásomnak ezt a részét megtettem, igyekeztem a tényeket előtárni, ahogy én ezeket megtudtam – erősítette meg vallomását a másodrendű vádlott. A vádlott hozzátette: neki nincs olyan információ a birtokában, ami a Zuschlag által elmondottakat megerősítené vagy cáfolna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik