Belföld

Háromszáz forintért öltek meg egy embert

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Tolna megyei bíróság azt a fiatalt, aki 300 forintért ölt meg egy idős embert Szekszárdon. Az elkövető két társa 11 év, illetve 8 év börtönbüntetést kapott, az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a 20 éves szekszárdi fiatalember – a per másodrendű vádlottja – 18, illetve 22 éves társával 2007. május 27-én hajnalban tört be a 80 éves, mozgásában korlátozott férfi lakásába, hogy kirabolja. A vádlottak húsz-harmincezer forintot reméltek, ám mindössze 300 forint készpénzt találtak az áldozatnál.

Az idős embert mindhárman bántalmazták, a férfi halálához fulladás vezetett, miután a másodrendű vádlott a nyakánál fogva a földre szorította. A gyilkosság után a három tettes rögtön újabb bűncselekményt követett el: egy szekszárdi telephelyről mezőgazdasági gépeket loptak el. A rendőrség másnap vette őket őrizetbe. Bár a harmadrendű vádlottat enyhén értelmi fogyatékosnak minősítette az igazságügyi szakértő, Sárecz Róbert bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta: az élet kioltásának módja valamennyi vádlott részéről olyan értéknélküliséget és gátlástalanságot tükrözött, hogy az nem hozható összefüggésbe egyikőjük elmebéli elmaradottságával sem.

A bíró szerint a vádlottak teljes lelki sivárságát tükrözte az is, hogy az élet elleni cselekmény után lelkiismeret-furdalás nélkül újabb vagyon elleni bűncselekményt követtek el. A bíróság a másodrendű vádlottat nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 13 év fegyházbüntetésre ítélte. Az elsőrendű vádlott 8 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést, a harmadrendű vádlott pedig 11 év fegyházbüntetést kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik