Belföld

Boross: Vas nem „jókedvében” lépett ki

Az MDF-es politikus a Nap-keltében beszélt arról, hogy Vas János „nem jókedvében" távozott az MDF-frakcióból, és a Tisztelet Társasága által delegált képviselő a párton belül ezt nem is titkolta.

Azzal kapcsolatban, hogy Almássy Kornél MDF-elnök akart lenni, Boross Péter azt mondta: a „reményekre jogosító fiatalembert” erre a posztra még nem érlelte meg az idő. A politikus szerint Almássy már nem lehet tagja az MDF-nek. Hozzátette: el kellett volna fogadnia azt a gesztust, hogy egy ideig háttérbe vonul.

Arról is beszélt, hogy egy „vadidegen személy” felkereste az MDF két vezető személyiségét, és eléjük tett egy MDF-elnökségi névsort, azzal, hogy „ebben a fiatalemberben csalódtak, ezt levennék a napirendről”. Tehát az MDF-et megkereste egy ismeretlen személy, hogy a párt elnökségében kit szeretne látni – magyarázta.

Azzal kapcsolatban, hogy Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselő hétfőn csatlakozott az MDF-frakcióhoz, a volt miniszterelnök azt mondta: benne kisgazda vonzalom él, ezért örül, hogy Lengyel belépésével a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) közelebb került pártjához. A hétfői tájékoztatás szerint a frakcióhoz csatlakozásról Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, Atyánszky György, az FKNP főtitkára és Lengyel Zoltán képviselő, az FKNP elnökségi tagja írt alá megállapodást.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.