Belföld

Vár az MDF Almássy kizárásával

Az MDF országos választmánya levette a szombati ülése napirendjéről Almássy Kornél kizárásának ügyét - közölte Katona Kálmán, a választmány jelenlegi elnöke. Herényi feladatot kapott.

Mint mondta, ő javasolta a testületnek, hogy Almássy kizárásának ügyét vegyék le a napirendről. A mandátumvizsgálatot, a tisztújítást és a helyzetértékelést szombaton elvégezzük, és majd az új elnökség rendezi Almássy Kornél ügyét – mondta.

Majd az új elnökség kizárja (Fotó: MTI)

Majd az új elnökség kizárja (Fotó: MTI)

Katona Kálmán hozzátette: a párt alapszabálya szerint az országos választmány rendelheti el Almássy Kornél tagviszonyának törlését, de – mint mondta – a közelmúltban új országos választmányt választottak, a tagok 30 százaléka pedig kicserélődött. Megjegyezte: a korábbi jegyzőkönyvek tanúsága szerint az elnökség alakuló ülésein a mandátumigazolás, tisztújítás és helyzetértékelés volt napirenden, érdemi napirendet azonban nem tárgyaltak.

Hozzátette: ezen két ok miatt javasolta a napirendről levételt, Almássy Kornél kizárása ügyében tehát az új elnökség fog dönteni. Tájékoztatása szerint eddig minden hónap utolsó szombatján volt választmányi ülés, ha ez így marad, akkor várhatóan október 25-én tárgyalhat először érdemi kérdésekről az elnökség.

Herényi küldetése

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy alkotmányos keretek között biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot – mondta az MDF országos választmányának szombaton megválasztott új elnöke.

Makay Zsolt közölte: Herényi Károly kapott felhatalmazást arra, hogy “a szükséges frakció létszámot garantálja, megtegye a szükséges lépéseket”.

Arra a kérdésre, hogy a lehetőségek között van-e Almássy Kornél visszahívása a frakcióba, Makay Zsolt azt mondta: a választmányban az a lehetőség merült fel, hogy a listán megválasztott Almássy Kornél adja vissza mandátumát, hiszen ezzel tudná stabilizálni az MDF-frakció helyzetét.

Almássy vállalhatatlan

Az MDF képviselőcsoportja Almássy Kornélt szeptember 26-án egyhangú szavazással zárta ki soraiból; ezt a döntést 29-én megerősítette. Herényi Károly frakcióvezető akkor azt hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája vállalhatatlan. “Az emberi összeomlás még érthető lenne, politikai viselkedése azonban egy konzervatív párt számára elfogadhatatlan” – tette hozzá.

A kizárás előzménye, hogy Almássy Kornél szeptember 25-én sajtótájékoztatót tartott az MDF elnökjelöltségétől való visszalépésének okairól. Közölte, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették, mielőtt úgy döntött, visszalép.

A politikus szeptember 12-én lépett vissza az elnökjelöltségtől.
Almássy Kornél több ügyet is a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) hozott kapcsolatba, például azt, hogy – mint mondta – Balla Györgyöt, a párt Somogy megyei elnökét egy fegyveres, kommandós egyenruhás, NBH-jelvényt viselő férfi elvitte, és csak másnap reggel engedte el.

A frakció vége

Szili Katalin házelnök szeptember 29-én, a parlamenti ülés kezdetén jelentette be, hogy az MDF-frakció aznap délelőtt kizárta soraiból Almássy Kornélt, aki így függetlenként folytatja munkáját. Az MDF-frakció létszáma Almássy Kornél kizárásával 10 főre csökkent. Pénteken pedig kilépett a frakcióból Vas János, így a frakció létszáma a házszabályban meghatározott tíz fő alá csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik