Belföld

Szerdán kezdődik a Zuschlag-per tárgyalása

Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán megkezdődik a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügy tárgyalása; a perben az elsőrendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja az ügyészség.

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, mint felbujtót, további hét vádlott ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád.

Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van, míg a harmadik letartóztatott személyt, a Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.

Fodor Endre bírói tanácsa fogja a bűnügyet tárgyalni. Fodor Endre bírói tanácsa tárgyalta a 2005-ben kezdődött és 2006-ban befejeződött maffiapert, melyben Radnai Lászlóra és nyolc társára összesen 68 év fegyházbüntetést szabott ki.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz „rendeltetésszerű használatával” nem tudnak elszámolni.
A kár nagy része megtérült, mert Zuschlag János védője, Kovács M. Gábor ügyvéd 50 millió forint átutalását bizonyító okiratokat csatolt be az ügyészségnek, majd kérte védence szabadlábra helyezését.

Az ügyészség a kiszabott május 19-ei határidőre lezárta a nyomozást, majd az iratokat átadta a bíróságnak. A bíróság elutasította Zuschlag János szabadlábra helyezési kérelmét.
A Zuschlag-per tárgyalása a 16 vádlott meghallgatásával kezdődik, de az ügyben több mint kétszáz tanú is szerepel. December 11-ig húsz tárgyalási napot tűzött Fodor Endre tanácsvezető bíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik