Belföld

Bajnait is megfigyelhették

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter is érintett lehet a néhány napja kirobbant adatgyűjtési ügyben. A tárcavezető szerint nem meglepő, hogy törvénytelen lehallgatással folyik a politikai küzdelem.

A HVG által felvetettekre Bajnai Gordon közleményben reagált. „Sajnálatos, bár nem meglepő, hogy a parlamentáris demokráciákban ismeretlen eszközökkel, törvénytelen lehallgatással folyik a politikai küzdelem. Nekem személyesen nincsenek, de az államnak lehetnek titkai, amelyeket köteles megvédeni” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy bízik benne, a rendőrségi nyomozás az ügy minden szálát felderíti, a megbízók személyét is beleértve.

Először múlt pénteken került nyilvánosságra, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjénél tartott házkutatást, mert a cég „saját, titkos hálózatot hozott létre bizonyos információk gyűjtésére”, feltörték az Origo által üzemeltetett Freemail levelezőrendszert, és feltérképezték az onnan jogosulatlanul megszerzett sokezernyi postafiók tulajdonosának kapcsolatrendszerét.

Az UD Zrt. cáfolta a vádakat. A társaság leszögezte, nem törtek fel számítógépes rendszereket, és semmi közük a Dávid Ibolya elleni lejárató kampányhoz. A cég vezetője, Horváth József azt mondta, egyértelműen aktuálpolitikai célja lehet az NNI kutakodásának, és valójában nem ő, illetve a cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki őt a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik