Belföld

Megerősítették Gyurcsányt

admin
admin

2008. 09. 15. 16:57

204-171 arányban nem szavazta meg a parlament a maga feloszlatását, tartózkodás nem volt. Liberális és szocialista képviselők politikai színjátéknak nevezték a procedúrát, Kóka János szerint az MDF a javaslatával - már nem először - kisegítette a kisebbségi kormányt.

Mint az iskolában az első tanítási napon, olyan jókedvvel üdvözölték egymást a Magyar Országgyűlés képviselői az őszi ülésszak első ülésén. A vidám viszontlátás hangulata azonban az ülés kezdetével hamar elillant. Szili Katalin megnyitotta az ülésszakot, majd mandátumigazolás következett: a szocialista Szántó János halála következtében megüresedő (listás) helyet Szabadkai Tamás kapta meg, mandátumát az Országgyűlés igazolta, ellenszavazat nélkül, esküt is tett.

A házelnök ezután közölte, hogy a liberális Gegesy Ferenc lemondott mandátumáról, így a parlament létszáma jelenleg 385 fő. Szili Katalin azt is bejelentette, hogy augusztusban elhunyt Gidai Erzsébet egykori képviselő, a Ház egyperces néma felállással emlékezett rá.

Majd minden visszatért a régi kerékvágásba: Gyurcsány felszólalása előtt a Fidesz és KDNP képviselői kimentek az ülésteremből.

Gyurcsány elégedett

A félig kiürült ülésteremben Gyurcsány Ferenc szokásos napirend előtti felszólalásában kifejtette: az volt 2006-ban a célja, hogy egyensúlyt teremtsenek, és véleménye szerint ez sikerrel járt. Nem vitatja, hogy ezért sok erőfeszítést kellett tennie mindenkinek, ám sikerült teljesíteni az elmúlt 20 év legnagyobb kiigazítását, úgy, hogy a szegények és gazdagok közti különbség közben csökkent.

„Másrészt a kiigazítás időszakában Magyarországon az üzleti környezet minősége javult” – emelte ki a kormányfő. Magyarország egyensúlyt teremtett és közben megőrizte a szociális biztonságot. A magyar gazdaság növekedése közben újabb jó irányt vett, lassult az infláció, és épülnek az autópályák – sorolta Gyurcsány, a teremben maradt képviselőtársai megtapsolták.

A jövőről szólva a miniszterelnök elmondta, az adócsökkentésen túl ennél okosabb megoldás kell Magyarország működőképességének javítására. Gyurcsány Ferenc a tudás és a kultúra világát emelte ki, mint különösen támogatandót.

Célja, hogy minden gyereknek hordozható számítógépe legyen. Közben az iskolafelújítások sem állnak le, Gyurcsány Eötvöshöz és Klebelsberg Kunóhoz hasonlította a mostani iskolafejlesztéseket. Mindezeken felül vonzóvá szeretnék tenni a tanári pályát, versenyképes fizetéssel. „Új tudásról, műveltségről szól a Megegyezés, amit ajánlunk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Nem csak adót kell csökkenteni

A következő témára térve Gyurcsány Ferenc kifejtette: nem segélyt, hanem munkát akarnak adni. Elismert és megvásárolni kívánt tudással kell rendelkezniük azoknak, akik nem segélyért, hanem munkáért állnak sorba.

A miniszterelnök ismét kiemelte, hogy nagyon kevesen fizetnek ma adót Magyarországon. Így persze logikus lenne adót csökkenteni. „Ám csak az adóra leszűkíteni ezt a problémát, az talán egyoldalú lépés lenne. Ám ezzel együtt olyan messzire el kell menni, amennyire csak lehet, akár annál is messzebbre, mint amit a kormány javasol” – fogalmazott a kormányfő.

Gyurcsány nem akar durcáskodást

Szerinte ebben az ügyben kompromisszumra kell jutni. A kormányfő ismét elmondta, hogy szerinte ha van egy javaslat, azt meg kell gondolni, át kell beszélni. Utalt arra, hogy ők is átgondolták az MDF egykulcsos adóra vonatkozó javaslatát. „A Meggyezés arról szól, hogy egyezzünk meg fontos dolgokról, durcáskodás helyett” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc annak bevezetését is megfontolandónak tartaná, hogy ha az emberek számlát kérnek egy szolgáltatásról, és azt meg is tartják, akkor az áfát az év végén levonhatják az adójukból.

A kormányfő szerint az energiacégektől is hozzájárulást kell kérni. A Robin Hood-adóra azért van szükség Gyurcsány szerint, mert több tízmilliárd forint kell a panellakásokban lakók támogatásához, akik jelenleg kétszer annyit fizetnek a fűtésért, mint az egyéni fűtést használók.

Ezután a miniszterelnök ismét a félelemkeltésről beszélt, a melegfelvonulásra és a fehér porokra utalva. A kormány erre két törvénycsomagot nyújtott be, hogy még jobban megvédjék a közrendet, a közbiztonságot. „Hogy a szabadság a rend szabadsága lehessen, és védje az emberi méltóságot is” – mondta.

Gyurcsány azt javasolta, hogy azok, akik kormányra szeretnének kerülni, mondják meg egész pontosan, mit csinálnának, hogy ne “X és Y között kelljen választani”, hanem konkrétumok között. Azt javasolja a választóknak, hogy kérdezzenek, ki mit tud nyújtani nekik.

Navracsics kérdezett

Válaszában Navracsics Tibor a Gyurcsány Ferenc által eddig kiadott programok listáját sorolta. Érdekesség, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének beszéde előtt több kormánypárti képviselő elhagyta az üléstermet.

3-4 éves beszédpanelből ollózták össze a munkatársai a Megegyezést Navracsics Tibor szerint. A frakcióvezető úgy véli, csak az a baj, hogy ezekből eddig semmi nem valósult meg. „Milyen adócsökkentésről beszél? Egy ötéves adócsökkentési programot ismerünk, majd ennek bejelentésekor máris adóemelést jelentett be. Azt mondta kérdezzünk, hát kérdezek, remélem válaszol” – mondta Navracsics. Hozzátette: a Megegyezésről határozati javaslatot terjesztett be a Fidesz házszabálytól való eltéréssel, hogy vitatkozhassanak és szavazhassanak róla. Ezt azonban az MSZP nem támogatta. „Miért félnek attól, hogy az elképzeléseit vitára bocsássák?” – tette fel a kérdést.

Dávid Ibolya szomorú

Dávid Ibolya kiemelte az autópályákat, hogy a Mercedes Kecskemétet, az Európai Innovációs Központ pedig Budapestet választotta – ezt az MDF elnöke is sikerként értékeli. Szomorúsággal tölti el ugyanakkor az autópálya-építésekkor felderített kartellezés.

Fájlalja azt is, hogy amíg az MSZP az SZDSZ-szel tusázik, nincs érdemi kormányzás. Kiemelte: nincs se szakértő, se párt, amely partner lenne Gyurcsány mellett a Megegyezés programjának megvalósításában.

—-Az SZDSZ-nek nem elfogadható—-

Fodor Gábor megköszönte, hogy megszületett ez a program, mert mindenkinek látnia kell a szándékokat, hogy mit akar a miniszterelnök tenni. “Ez a program tartalmaz jó irányokat, számunkra nem elfogadható” – emelte ki Fodor.

A fő probléma szerinte az állam szerepe. Ezt ők, liberálisok aggodalommal figyelik. Szerintük ugyanis ez a korrpció melegágya. Szerinte súlyos hiba volt kormányzásuk alatt az állam szerepének megtartása, és nem visszaszorítása. “Nincs benne a programban az őszinte szembenézés az igazi problémákkal” – fogalmazott az SZDSZ elnöke.

Elismerte: épp az ő kormányzásuk alatt volt olyan adócsökkentés, amit vissza kellett csinálni, mert nem jó irányba hatott. Fodor Gábor szerint a parlamentnek kell megszabnia az irányt, ők hajlandóak ebben a vitában részt venni. (Semjén Zsolt egyébként politikustársa szavai alatt végig egyetértően bólogatott).

Semjén oszlatna

A következő felszólaló, Semjén Zsolt szerint Gyurcsány a gondolatokból már kifogyott, a szavakból még soha. A KDNP elnöke az Országgyűlés feloszlatása mellett érvelt.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Voltaire és Nagy Katalin vitájával illusztrálta a szociális kiadások visszafogását tanácsoló közgazdászok és a politika viszonyát: míg a filozófus papírra ír, a politikus az “emberek bőrére”.

Lendvai Ildikó gondolatát fűzte tovább Gyurcsány. Mint mondta, elvben teljesen egyetért azzal, hogy az állam “túlterjeszkedik”, s mint az üzleti életből jött politikus, ő is úgy véli, jobb lenne kevesebb adót fizetni, ám politikusként azt is látja, ezért mekkora árat kellene fizetni. Ez ugyanis azzal járna, hogy egyes csoportoknak azt kellene mondani: nektek már nem jut.

Kezdődik az öngondoskodás kora?

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy egy közepes méretű panellakás fűtésszámlája elérheti a 40-50 ezer forintot. Mondjam nekik, hogy mostantól kezdve öngondoskodás van? – kérdezte a kormányfő.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kifejtette: az ország gondjainak megoldásának akadálya Gyurcsány személye, s hazánk növekedése legalacsonyabb a régióban.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke felelőtlennek, illetve blöffnek nevezte az MDF parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát. Fodor szerint felelőtlenség elfogadott adótörvények és költségvetés nélkül az Országgyűlés feloszlatását javasolni.

Kóka: az MDF segíti ki Gyurcsányt

A határozati javaslat vitájában Kóka János azzal okozott nagy felzúdulást a parlamenti padsorokban, hogy kijelentette: az MDF a javaslatával ismételten kisegítette a kisebbségi kormányt, hiszen előre tudható volt a nyilatkozatok alapján az eredmény. Így úgy tűnhet a szavazás végén, Gyurcsány megerősödve jött ki a szavazásból – tette hozzá Kóka.

Navrasics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt hangsúlyozta a határozati vitában: az SZDSZ-nek kár “néhány napra” még hatalomban tartania Gyurcsány Ferencet. Az ellenzéki politikus szerint a szocialisták “túl kevesen” vannak az adótörvények és a költségvetés elfogadásához. Szerinte ezért hamarabb lenne költségvetése az országnak, ha az Országgyűlés szeptember 30-val feloszlatná magát, mint ha a liberálisok a kisebbségi kormányt továbbra is hatalomban tartják.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese a vitában viszont az ellenzék felelőtlenségét hangsúlyozta, s utalt a forint esetleges megingására is. Az MDF javaslatát – Kókához hasonlóan – politikai színjátéknak nevezte.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.