Belföld

Sólyom kiállt a magyarokért Szlovákiában

Sólyom László szerint a legmagasabb politikai szinten is jelen van a magyarellenesség Szlovákiában, a szlovák kormány pedig továbbra sem határolódik el ettől. Az államfő erről szombaton beszélt a szlovákiai Pöstyénben.

Sólyom László szerint a legutóbbi, a magyar nyelvhasználat ellenzését mutató felmérés eredménye is más lett volna, ha a legmagasabb politika szintjén nem lenne egy ilyen kifejezett magyarellenesség Szlovákiában.

Együtt tekertek (Fotó: MTI)

Együtt tekertek (Fotó: MTI)

“Amit hiányolok, hogy kormányzati szinten ettől soha el nem határolódtak” – mondta az államfő a V4-es csoport államfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtóértekezleten.

Sajnálatosak Slota nyilatkozatai

Nagyon sajnálatos, hogy a Szlovák Nemzeti Párt – főleg a pártelnök, Ján Slota – nyilatkozatai kétheti, havi rendszerességgel követik egymást, amelyek mind az itteni magyar közösséget, mind pedig Magyarországot sértik – hangsúlyozta Sólyom László.

Az elnök ugyanakkor hozzátette: a szlovák-magyar kapcsolatoknak több rétege van, és ezeken a szinteken más-más a viszony. A határmenti együttműködésben például nincs baj, a minisztériumok közötti is jó az együttműködés – fűzte hozzá.

Nem rosszak a kapcsolatok

Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyanakkor úgy vélte: a két ország kapcsolata egyáltalán nem rossz, persze vannak olyan problémák, amelyek időről-időre felszínre kerülnek. Ezek a problémák azonban nem olyan mélyek, hogy megrontsák a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat és a külpolitikai együttműködést – tette hozzá.

Az MTI azon kérdésére, hogy vajon erősödik-e a nacionalizmus és a rasszizmus Szlovákiában, Ivan Gasparovic azt mondta: országa demokratikus ország, demokratikus alkotmánnyal, s Szlovákia betartja ezt az alkotmányt.

Másodszor

Sólyom László két napon belül másodszor értékelte a szlovák-magyar viszonyt a pöstyéni V4-es elnöki csúcshoz kapcsolódóan. A köztársasági elnök pénteken arról beszélt, hogy tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése.

Szlovákiában egy felmérés szerint a tizenöt éves fiatalok több mint hatvan százaléka úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ezt kommentálva a szlovák oktatási miniszter csütörtökön a parlamentben azt mondta, hogy “van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak”. Ján Mikolaj egyúttal visszautasította a Szlovák Köztársaság területén élő kisebbségek jogainak megkérdőjelezését.

Eközben továbbra sem lehet tudni, hogy lesz-e a közeljövőben hivatalos kétoldalú elnöki találkozó Magyarország és Szlovákia között. Sólyom László szerint már 2005 decemberében elküldte meghívóját szlovák partnerének. Ivan Gasparovic viszont azt mondja, hogy még nem kapott hivatalos invitálást a magyar oldalról.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.