Belföld

60 nap haladék a HospInvestnek

Hatvan nappal meghosszabbította a HospInvest számára a kórház vagyonkezelésének átvételére rendelkezésre álló, eredetileg szeptember 1-én lejáró határidőt pénteki, Egerben megtartott ülésén a hevesi megyegyűlés.

A határidő meghosszabbítását arra hivatkozva kérte a HospInvest, hogy az illetékes népegészségügyi hatóság kiegészítésre visszautalta a cég működési engedély iránti kérelmét. Az ügyintézés maximum 30 napot vesz igénybe.

A szocialista vezetésű testület ugyanakkor elutasította a Fidesz-frakció indítványát a vagyonkezelési szerződés felbontására.

Megfelel a szerződésnek

Sós Tamás, a megyegyűlés szocialista elnöke az ülésen hangsúlyozta, hogy a határidő-módosítás megfelel a HosInvesttel kötött vagyonkezelői szerződésnek, hiszen a dokumentum kétszer 120 napot tesz lehetővé a cégnek az intézmény átvételére.

Az első 120 nap szeptember 1-én jár le – tette hozzá.
Herman István, a megyei Fidesz-frakció igazgatója viszont közölte, hogy a megyegyűlés szocialista vezetése törvénytelenségek sorát követi el.

Emlékeztetett arra, hogy az illetékes közigazgatási hivatal keresetet nyújtott be a megyegyűlés ellen, mert a testület a hivatal törvényességi észrevételének ellenére sem nyilvánította érvénytelennek a pályázatot.

Várni kéne

A hivatal azért tett észrevételt, mert szerinte a HospInvest a pályázati kiírásban megfogalmazott 3 év helyett csak két évre visszamenőleg nyújtotta be a gazdálkodásáról szóló banki igazolást – idézte fel. Ebben a helyzetben szerinte meg kellene várni a szeptember 15-re kitűzött tárgyalást.

Veszély

Tatár László, a megyei Fidesz-frakció vezetője azt mondta: eljött a pillanat, amikor a kialakult helyzet veszélyezteti a betegellátást.

A második 120 nap csak akkor jár a HospInvestnek, ha önhibáján kívül nem tudja felmutatni a működési engedélyt. Ilyen eset pedig nem következett be – hangsúlyozta a politikus.

Két pályázó

A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Dallas
Year: 1980
Director: Irving Moore
Victoria Principal
Patrick Duffy
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.