Belföld

Kevesebben heroinoznak, de többen halnak

A heroinfogyasztás visszaesett itthon, még ha az utóbbi napok sorozatos halálesetei nem is erre utalnak. Amúgy gyorstesztekkel bármilyen drog akár hetekig is kimutatható a szervezetben. A marihuána itthon is virágzik, ecstasyt viszont könnyebb importálni. Kis magyar drogkörkép.

Immunkémiai gyorstesztekkel a vizeletből kimutatható gyakorlatilag az összes, Magyarországon forgalomban lévő kábítószer – tájékoztat Elek István toxikológus. Egy-egy teszt általában egy hatóanyagot vizsgál, de léteznek már úgynevezett multiline gyorstesztek is, amelyek 10-12 anyagot is be tudnak mérni egyszerre.

Bár ezek az eljárások majdnem 100 százalékos biztonsággal működnek, csak klinikai vizsgálatra használhatók, perdöntő bizonyítékként nem. Ez utóbbihoz külön vérvizsgálat szükséges, mely az igazságügyi orvosszakértők területe. Az anyag összetételének, eredetének vizsgálata pedig speciális rendőrségi laboratóriumokban történik.

Halálos kellékek

Halálos kellékek

A drogtesztek “szavatossági ideje” nemcsak a bevitt mennyiségtől, hanem a használat intenzitásától is függ. Egy “elsőbálozó” egy spanglit néhány nap alatt feldolgoz, míg a rendszeres fogyasztóknál, nagyobb dózisok esetén körülbelül 2 hétig, kifinomultabb eljárásokkal akár 3-4 hétig is kimutatható a kábítószer jelenléte. A függők szervezetében mindig marad némi drog, hiszen amint elkezdene távozni, az elvonási tüneteik arra kényszerítik őket, hogy azonnal pótolják az elvesztett mennyiséget – magyarázza a toxikológus szakember.

Schengen kedvez az importnak

A heroin 93 százaléka Afganisztánból származik, és az Európába irányuló tranzitútvonalak közül 2-3 is érinti Magyarországot. Jellemzően törökök és koszovói albánok foglalkoznak a csempészetével, a helyi elosztásba viszont már beszállnak magyarok, vietnamiak, kis számban arabok is. A többi drogot általában magyarok csempészik be és terjesztik – avat be a műhelytitkokba Ródler Norbert őrnagy, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője. A Magyarországon elfogyasztott marihuána felét már hazai ültetvényeken termesztik, a többit Hollandiából, Belgiumból, illetve Szlovákiából importálják. A szintetikus kábítószerek – mint az amfetamin vagy az amfetaminszármazék ecstasy – szintén külföldről származnak; ezeket ugyanis sokkal egyszerűbb és kockázatmentesebb behozni az országba, kihasználva, hogy a schengeni övezeten belül megszűnt a határellenőrzés.

Bár az alkalmi felhasználók nagy aránya miatt nehéz felmérni a fogyasztás pontos mértékét, tény hogy a szintetikus kábítószerek és a marihuána egyre több emberhez jut el, akik között ráadásul sok a fiatal – figyelmeztet a BRFK szakértője. A heroinfogyasztás főleg Budapestre jellemző, de néhány nagyobb városban, így Miskolcon és Pécsett is megjelenik. A heroinfüggők néhány ezres “kemény magját” könnyebb számon tartani, ugyanis ők rendszeresen megjelennek a drogambulanciákon. Ez az egyetlen kábítószertípus, amelynél az utóbbi időben megállt a fogyasztók számának növekedése, sőt enyhe csökkenés tapasztalható.

Főleg a dílerekre hajtanak

Ródler Norbert szerint ez a rendőrség és a civilszervezetek komoly fellépésére vezethető vissza. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon az év elején a korábbi kisebb egységek összevonásával és megerősítésével jött létre a kábítószer-bűnözés elleni szolgálat. Az átszervezés máris meghozta az első eredményeket: a legtöbb kábítószer esetében idén már többet foglaltak le, mint tavaly egész évben. Marihuánából 50 kilogramm fogyasztásra kész anyagot koboztak el, továbbá mintegy 3000 vadkendertövet, 7-8 kilogramm amfetamint, 2-3 kilogramm kokaint és 15 ezer ecstasytablettát.

A kábítószer ellen elsősorban a folyamatos hírszerzéssel lehet küzdeni; így jutnak el a terjesztőkhöz, csempészekhez, hiszen az ő elfogásukkal lehet igazán csökkenteni a kábítószer-kínálatot. Ródler Norbert hangsúlyozza: a rendőrség nem keresi célirányosan a fogyasztókat, de ha információt vagy hivatalosan tudomást szerez róluk, intézkedik velük szemben.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.