Belföld

Maradnak a rendőrök Budapest utcáin

A fővárosi rendőrség szerint sikeres volt a közterületek rendjének megszilárdítására indított három hónapos akció; a sikerek nyomán újabb egy hónapos fokozott ellenőrzés kezdődött a fővárosban hétfőn.

Bozsó Zoltán ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese a Nyugati téri aluljáróban elmondta: a májusban elrendelt akcióban – amelynek célja a közterületek, az aluljárók, a pályaudvarok, a turisztikailag frekventált területek ellenőrzése volt – közel 7 ezer rendőr, vámos, közterület-felügyelő vett részt, akik összesen közel 80 ezer órában teljesítettek szolgálatot.

A fokozott ellenőrzés során 14 ezer embert igazoltattak, és mintegy 700 embert előállítottak vagy elfogtak. A társszervekkel együtt összesen 102 millió forint összegű bírságot szabtak ki három hónap alatt. A rendőrök 1200 szabálysértési és közel 70 büntetőfeljelentést, a társszervek 1300 feljelentést tettek.

Érezhető változások

Az ezredes közölte: az elmúlt három hónapban szemmel látható, érezhető változások következtek be. Mint mondta, a számok önmagukért beszélnek, az elfogások, előállítások magas száma annak a jele, hogy kitűnően és eredményesen dolgoztak a rendőrök.

Van értelme tovább folytatni az akciót, mert a közterületek rendje, a közbiztonság, az, hogy hogyan érezzük magunkat a fővárosban, nagymértékben függ attól, ezeken a helyeken milyen rend van – fogalmazott.

Fokozott ellenőrzés

Hozzátette: az akció hétfőtől tovább folytatódik, a tíz belső kerületben ellenőrzik fokozottan az aluljárókat, a pályaudvarokat, az idegenforgalmi szempontból fontos helyszíneket a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei, a társszervekkel együttműködve.

Az akció keretében 50-60-an vesznek részt az ellenőrzésben, és naponta több alkalommal – akár háromszor, négyszer – visszatérve ellenőrzik a helyszíneket. Az ellenőrzést a nap 24 órájában végzik. A rendőrség koordinálja az akciót, de részt vesznek benne a vám- és pénzügyőrség, illetve a közterület-felügyelet emberei is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik