Belföld

35 ezerrel vagyunk 10 millió fölött

Az előzetes adatok szerint 2008 első öt hónapjában 39 647 gyermek született, 2,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az elhunytak száma 55 772 volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent 2007. január–májushoz képest. A természetes fogyás 16 125 fő volt, kevesebb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.

A születések száma az év első öt hónapjában egyenetlenül alakult: márciusban és májusban kevesebb, míg januárban, februárban és áprilisban több gyermek született, mint az előző évben – adta közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

Összességében 2008 első öt hónapjában a születésszám 2,1 százalékkal emelkedett, ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva mintegy 820-szal több újszülöttet jelent. Január–májusban naponta átlagosan 261 gyermek született, szemben az előző évi 257-tel.

A halálozások száma az év mind az öt hónapjában elmaradt az előző évitől, összességében 1533-mal (2,7 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. 2008 első öt hónapjában naponta átlagosan 367 lakos hunyt el, szemben az előző évi 380-nal.

Több házasság

A házasságkötések csökkenése májusban megállt, és egy hónap alatt 660-nal (mintegy 14 százalékkal) több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Ez a többlet ellensúlyozni tudta az év első négy hónapjában jelentkező hiányt, így 2008. január–májusban összességében 12 629 házasságkötés történt, ami 382-vel (3,1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában. Az első öt hónapban naponta átlagosan 83 házasságot kötöttek, szemben az előző évi 81-gyel.

Ezer lakosra 9,5 élve születés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,0 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal haladta meg a bázisidőszakit. A természetes fogyás mértéke a 2007. január–májusi 4,4 ezrelékről 3,9 ezrelékre mérséklődött. 2008 első öt hónapjában ezer élveszületésre 5,9 csecsemő halott jutott, 0,3 ezrelékponttal meghaladva az egy évvel korábbit.

16 ezerrel kevesebben

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás a 2007. január–májusi 18 475-tel szemben 2008 első öt hónapjában 16 125 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 35 ezer fő volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik