Belföld

Orbán levelét megírta

Orbán Viktor nyílt levélben áll ki "a profithajhászásnak és a nyakló nélküli privatizáció" ellen az egészségügyben, ugyanakkor nem reagált Mikola István HospInvest melletti nyilatkozatára, amely pedig teljes szembefordulást jelentett a Fidesz eddigi retorikájával.

A magántőkének csak szakmai alapon, szigorú korlátok mellett, a közösségi tulajdon többségben maradása esetén van helye az egészségügyben – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Habis László egri polgármesternek címzettnyílt levelében.

A Fidesz politikájának mindig is egyik sarokpontja volt az egészségügy megvédése a “kormányzati ámokfutástól”, amely miatt kórházak zárnak be, osztályok sodródnak csődközelbe, orvosok, egészségügyi dolgozók és betegek kerülnek bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe – írta Orbán Viktor. A levél szerint pártja a kezdetektől fogva elutasítja azt a kormányzati szándékot, amely tág teret akar nyitni az egészségügyben a “profithajhászásnak és a nyakló nélküli privatizációnak”.

Tisztelet a helyi mozgalmaknak

Mint nyílt levelében írta, ezért küzdöttek a szakmai szervezetek, a betegszervezetek, a kamarák és a szakszervezetek oldalán az egészségbiztosítás privatizációja ellen.

A pártelnök kiemelte: tisztelet illet minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében.

Orbán Viktor hozzátette, hogy a Fidesz elnöksége legutóbbi ülésén számba vette az elmúlt fél év legfontosabb történéseit, amelyek között szerepelt az egri és a Heves megyei emberek “elszánt küzdelme a Markhot Ferenc Kórház megvédése érdekében”.

Nem esett szó Mikoláról

A hónap elején Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa, az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere Kiskunhalason arról beszélt, hogy van helye az egészségügyben a magántőke bevonásának a szakmai vállalkozásokon keresztül – erről a tényről Orbán Viktor levelében nem tett említést.

A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri Markhot Ferenc Kórházat.

A Fidesz az ügy kapcsán mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.

Eközben az 1300-ból több mint 900 dolgozó írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem kíván lemondani közalkalmazotti jogviszonyáról.

Csákit kizárták, Mikola marad?

A múlt héten a Fidesz Heves megyei választmányának elnöksége kizárta a Fidesz tagjainak sorából Csáki Zsigmondot, Heves polgármesterét és Magyar Istvánt, az egri pártszervezet elnökét. Az akkori indoklás szerint az érintettek “figyelmen kívül hagyták a Fidesz teljesen egységes és világos álláspontját, amely elutasítja az egészségügyi rendszer üzleti alapokra helyezését és a profithajhászásnak való térnyitást”.

Minderre azok után került sor, hogy a Csáki Zsigmond vezette jobboldali többségű önkormányzat pályázat alapján magánkézbe adta a hevesi rendelőintézet működtetését, a pályázat nyertese pedig az Agria Ügyelet Kft. volt, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István, a Fidesz egri elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik