Belföld

A VDSZSZ és a MÁV is elégedett

admin

2008. 07. 14. 08:47

A szakszervezet szerint sikeres a vasutassztrájk, a MÁV javuló forgalmi helyzetről tájékoztat.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke sikeresen megszervezettnek értékelte a sztrájkot. “A sztrájknak elegendő támogatottsága van a vasúti közlekedés megbénulásához” – tette hozzá. A VDSZSZ elnöke szerint a MÁV nyilatkozataiból is az derül ki, hogy vagy nem járnak a vonatok, vagy bizonytalan a közlekedés.

A reggeli műszakváltás után javult a közlekedési helyzet, a nappalos műszakba jelentkezett vasutasok közül többen úgy döntöttek, hogy felveszik a munkát, irányítják és szervezik a vonatközlekedést – közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője.

23 százalékos sztrájk

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte: hogy az éjjel a MÁV-START-nál 1017 vasutas közül 232-en sztrájkoltak, 785 vasutas dolgozott. A sztrájk támogatottsága éjjel 22,8 százalékos volt.

A MÁV Zrt. legfrissebb közleménye szerint Budapesten valamennyi főpályaudvar fogad és indít vonatokat, de a távolsági és IC-járatok nem teljes körűen közlekednek.
A nemzetközi vonatok többségét is fogadja a MÁV.

2-3 óránként járnak a vonatok

A budapesti és a regionális elővárosi forgalomban is biztosítja a vasúttársaság az eljutást: két, három óránként indulnak vonatok.

A nappali műszakban nem vették fel a munkát Salgótarján, Somoskőújfalu, Miskolc, Eger, illetve Debrecen, Nyíregyháza térségében. Innen távolsági vonatok – főként Budapest felé – nem mennek, a vonal belső forgalmát Bz-motorszerelvények biztosítják.

Tekintse meg képgalériánkat! (Fotók: FN - Gáti András)

Tekintse meg képgalériánkat! (Fotók: FN – Gáti András)

Szeged, Pécs és Szombathely térségében közlekednek a járatok.

A Kaposvár-Fonyódi vonalon a vonatok Kaposfüredig, illetve onnantól, a Dombóvár-Gyékényes vonalon pedig Dombóvár-Taszár, illetve Kaposmérő-Gyékényes között közlekednek.

Pécs-Barcs között közlekedett a Pécs-Szombathely közötti vonat, most azonban bizonytalan ideig áll, a sztrájk miatt. A Pécs térségében a többi vonalon közlekednek a vonatjáratok, így a balatoniakon is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

(Original Caption) Supporting the U.S. Army northern area command's March of Dimes is Private Nick Clooney, brother of singer Rosemary Clooney. He is a disc jockey for the Armed Forces network "Platter Parade," broadcast yearly in support of the campaign to raise funds for the fight against infantile paralysis.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.