Belföld

Fodor nem szigorítana

Az SZDSZ nem tud támogatni olyan törvénymódosítást, ami korlátozná a szabadságjogokat, de a jogvédő intézkedések mellé oda tud állni - mondta Fodor Gábor, miután jogvédő és civilszervezetek képviselőivel találkozott.

A szabad demokraták elnöke, Gusztos Péter ügyvivő és Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének vezetője arról beszélgetett a civilek képviselőivel, hogy hogyan lehet segíteni a hatékony fellépést azok ellen, akik másokat jogaikban akarnak sérteni. Fodor Gábor ennek kapcsán újfent Magyarország szégyenének nevezte, hogy múlt szombaton többen is kövekkel, Molotov-koktélokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg a melegfelvonulás résztvevőit.

A pártelnök szerint a létező jogszabályok elégségesek a hatékony fellépéshez. Ezzel együtt újra fel akarják eleveníteni azt a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására vonatkozó javaslatot, amely a nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek védelme mellett kiterjedne a szexuális kisebbségek védelmére is. Gusztos Péter azt hangsúlyozta, hogy a békés gyülekezés alapvető szabadságjog, de, aki egy rendezvényre felfegyverkezve, például kövekkel és Molotov-koktélokkal érkezik, az köztörvényes bűncselekményt követ el, ami súlyosabb, mint a garázdaság.

A szombati kő- és Molotov-koktél dobálásról úgy vélekedett, hogy megvalósult az emberölési kísérlet, amit minősített esetként aljas indokból és hivatalos személy ellen követtek el. A Btk.-nak van egy olyan, a hatóságok által nem nagyon alkalmazott paragrafusa, amely szerint aki a gyülekezési jogban mást akadályoz, az ezzel bűncselekményt követ el, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – emelte ki.

A találkozóra meghívottak között volt a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ Alapítvány, a Háttér Társaság a Melegekért, az Amnesty International, az Eötvös Károly Intézet és a Patent Jogvédő Egyesület. A megbeszélés végén csak a politikusok nyilatkoztak a sajtónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik