Belföld

Átköltöztetik Móricz Zsigmondot a körtéren

A 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri felszíni munkálatainak részeként rövidesen megkezdik a Villányi úti és a Fehérvári úti villamosok pályájának összekötését. A metró átadása után meghosszabbítják a villamospályákat, és óriásgarázst építenek a Műegyetemnél.

A főváros kulturális, valamint városképvédelmi bizottsága már zöld utat biztosított a vágányösszekötéshez azzal, hogy hozzájárultak a Villányi út torkolatában nemrég felállított Móricz Zsigmond-szobor áthelyezéséhez. A szobrot a körtéri Gomba épület mellett, a Fehérvári út torkolatának szomszédságában állítják majd ismét fel, várhatóan a jövő év végén.

A Villányi úti és a Fehérvári úti villamosok pályájának év végére várható összekötése egyelőre csak „fizikai lehetőséget” teremt arra, hogy a 61-es villamos a Moszkva tértől Albertfalváig járjon. Arról ugyanis még nincs semmilyen döntés, hogy a későbbiekben milyen forgalomszervezéssel kívánják biztosítani a térség közlekedését – mondta Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke.

Fővárosi képviselők elmondták azt is, hogy legkorábban csak három év múlva, a metró átadása után járna villamos a Villányi út és a Fehérvári út között. A metró átadása után ugyanis ritkíthatják a Fehérvári úton közlekedő villamosokat. Jelenleg olyan sűrű a villamosforgalom a Fehérvári úton, hogy ott újabb villamost, a 61-est semmiképpen nem tudnák átvezetni.

A Gellért tértől a tervek szerint úgy építenének új villamosvonalat, hogy a Batthyány tér felől érkező 19-es, vagy a Deák tér felől közlekedő 47-es, 49-es a Duna partján tudjon tovább haladni, előbb a Petőfi hídig, majd a Lágymányosi hídig, végül pedig a Budafoki útig. A Műegyetem rakparton haladó villamosok pályája alá egyébként a fővárosi önkormányzat megbízásából nagy befogadóképességű mélygarázst építenek a metró átadásáig – jegyezték meg a képviselők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik