A Pécsi Szívgyógyászati Központ körüli botrányok legfrissebb fejleménye, hogy ön nyugdíjazását kérte. Miért?
Nem kérelmet nyújtottam be, hanem élek állampolgári jogommal. A jelenlegi törvények lehetővé teszik, hogy az, akinek megvan a 38 munkában eltöltött éve, és – férfiak esetében – betöltötte a 60. életévét, az nyugdíjba vonulhat. Én így döntöttem, és hivatalosan az összes dokumentumot benyújtottam június 25-én. Még nem tudom, mennyi az ügy átfutási ideje, de azt mondták, négy-öt hét.
Miért éppen most?
Ennek az egyetemnek egyetemi tanára, a szívgyógyászati klinika igazgató professzora vagyok. Utóbbi pozíciót nemrég pályáztam meg, és öt évre nyertem el a tisztséget. Belső törvények szabályozzák ugyanakkor a sajtóval való kommunikációt, és egyáltalán bármiféle információ kiadását. Bár véleményem szerint ez alkotmányellenes korlátozás. De mivel elfogadtam az egyetemi igazgatói állást, amíg az egyetem alkalmazásában állok, addig a törvények vonatkoznak rám. Én törvénytisztelő ember voltam egész életemben, és az is maradok. Megpróbáltam mindent, hogy a törvények keretein belül az igazságot kiderítsük, és a betegek javára tegyünk. Nem megy. Ezért ki kell lépni abból a körből, amely korlátozza az igazság kiderülését.
Van ötlete, információja arról, ki lesz az utódja?
Nem tudhatom, ez nem az én felelősségem.
Egy pécsi újság kiszivárogtatott egy, ön által az egyetem gazdasági főigazgatójának, Imhof Gábornak írt levelet. Eszerint nyugdíjazása után a nyilvánosság elé lép, és bizonyítékokkal a tarsolyában vádolja meg az egyetem több vezetőjét, illetve a magyar kormányzatot is.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Én mint igazgató, felszólításra egy levelet fogalmaztam meg az egyetem gazdasági főigazgatójának. Ezt az információt én, a levél írója, vagy a levél fogadója jogosult kiadni. Sem ő, sem én nem adtam ki, ezért erről egy szót sem vagyok hajlandó mondani, mivel törvénytelen, hogy kikerült.
Akkor másként kérdezem. Ön nyugdíjba megy, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így már beszélhet a nyilvánosság előtt. Kemény kritikákra, akár vádaskodásra is számíthatunk?
Nem. Én az igazságot mondom majd el. A célom az igazság kiderítése, a betegek gyógyítási esélyeinek a javítása.
Az Ön által vezetett szívcentrumtól az utóbbi időben egyre több forrást vont meg az egyetem, négymilliárdos adósságukra hivatkozva; olyannyira, hogy már csak a legsürgősebb eseteket láthatják el, és több embert el is bocsátottak.
Sajnos jelentős mértékű volt a leépítés, és további elbocsátások is várhatóak. A döntésemben, hogy nyugdíjba megyek, ez is szerepet játszott: nem kívánom ezt támogatni. A munkatársaim az életüket adták azért, hogy gyógyítani tudjanak, és tőlem várják: jelöljem ki azokat, akiket halálra ítélünk, akiket utcára teszünk. Ezt nem teszem meg.
Papp Lajos szívsebész (Fotó: MTI)
Ön ugyanakkor több alkalommal azt nyilatkozta, hogy az 1999-ben átadott, jól felszerelt intézmény egy valóságos kincsesbánya, ami sok pénzt termel. Hogyan lehetséges egy ilyen ellentmondás?
Itt kontradikció van. Ezért kell megtennem, amit megtettem, hogy kiderüljön az igazság. Mert valaki itt nem mond igazat. Vagy én, vagy más. Én nem vádaskodni akarok. A vádolni nem azonos a vádaskodással. Csak az vádoljon, akinek bizonyítékai vannak. Nekem bizonyítékaim vannak.
A szívcentrumot kilenc éve adták át, magam is a folyosókat járva tapasztaltam, milyen impozáns, rendezett intézmény ez. Elképzelhetőnek tartja, hogy valakik tudatosan hozzák ilyen helyzetbe a kórházat, hogy utána esetleg jó áron értékesítsék?
Nagyon a lényegre tapintott, nagyon jó nyomon jár. Erről is fogok beszélni, de egyelőre nem tehetem.
Lapértesülések szerint felvetődött, hogy esetleg Ön is részt venne egy esetleges privatizációban.
Soha nem akartam, és senki sem akarta privatizálni a szívgyógyászati klinikát. Működtetni akartuk, a betegeket akartuk gyógyítani. Erre egy javaslattal éltünk, előzetes hozzájárulás és egyeztetés után.
Ennek mi lett volna a lényege?
Nem mondhatom el, éppen ezekről az ügyekről van szó. Nem akarok törvénytelenül élni ebben az országban. Ezért hozom meg azt az áldozatot, hogy lemondok mindenről: pozícióról, rangról, pénzről, hogy az igazságot elmondhassam.
—-Nem kudarc, baleset a műszíves halála—-
Önt a jobboldalhoz közel álló személyiségnek tartják. Mi a véleménye az egészségügyi reform újabb és újabb fordulatairól?
Én nem vagyok sem jobboldali, sem baloldali, én magyar ember vagyok. Ezen a klinikán cigányt, zsidót, szegényt, gazdagot, jobboldalit, baloldalit operálunk. Én orvos vagyok. Egy orvos pedig nem tehet különbséget ember és ember között. Nem jobboldali vagyok, hanem a magyar népért dolgozó orvos. Én nem a jobboldalhoz, hanem a magyar néphez közel álló orvos vagyok.
Az elmúlt másfél év az egészségügyi reform körül zajlott, most éppen visszavonták, új tervezetek készülnek. Ön szerint mi lenne a követendő út?
Le kellene ülni az embereknek, jobb- és baloldaliaknak, szakembereknek, az egészségügyi kormányzatnak. Őszintén el kellene mondani, hogy mire mennyi pénz van, és meg kéne beszélni, hogyan tudjuk ezt úgy felosztani, hogy a legkisebb kára származzon ebből az embereknek. Ez az én koncepcióm. De én nem egészségügyi politikus vagyok, nem értek hozzá. Az azonban biztos, hogy lehetne a jelenleginél jobb megoldásokat találni.
De változtatásra ön szerint is szükség van?
Nagyon is. A magyar orvosok rendkívül jól felkészültek és lelkiismeretesek. De az itteni állapotok a lelküket teszik tönkre. Az egyik legjobb munkatársam tizennyolcszoros fizetésért ment el Angliába két hónappal ezelőtt. Mondjam neki, hogy ne menjen, amikor két gyereke van? Nem mondhatom. Hiszen eddig hozott áldozatot, hogy magyar betegeket gyógyítson. Vissza fog jönni, ha van hova. Nem az a baj, hogy elmennek a magyar orvosok, hanem az, hogy valószínűleg nem jönnek vissza. A magyar orvosokat a világon mindenhol szívesen fogadják, de akkor ki marad itthon, ki gyógyítja a magyar embereket?
Ön is gondolkozik esetleg ezen?
Én nem megyek el.
Feltenném önnek a saját kérdését: ki marad itthon? Ez nem okozhat minőségromlást a gyógyításban?
Nem a rossz orvosok maradnak itthon, hanem azok, akik erős kötöttséggel rendelkeznek. Például itthon vannak az idős szülei, vagy ide köti a feladata. A legjobbak is itthon maradnak. Az azonban igaz, hogy a nyelveket beszélő középgeneráció tagjai, azok, akiknek az ország terhét kellene viselniük, ők mennek el. De ki vethet rájuk követ? Mindenki a piacon szerzi be az élelmet. Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess! De a szívem nagyon fáj, mert tudom, ezek az emberek soha nem érzik jól magukat külföldön. Éltem az ilyen ember életét, és minden nap fájdalom volt a szívemben. De a célom az volt, hogy azt a tudást hazahozzam és a magyar emberek javára fordítsam. Aki elmegy, az félig meghalt, mert elveszti a hazáját.
Az ő pótlásukra, főleg a keleti határok mentén, Ukrajnából, Romániából érkeznek orvosok. Ők megfelelően felkészültek?
Körülbelül ötezer orvost kaptunk ingyen a magyarlakta területekről: kiürítettük Erdélyt, a Délvidéket, Kárpátalját. Nekem is van Ukrajnából érkező kollégám. Ezen orvosok egy része elmegy Nyugatra, mert megnyílt az unió kapuja például a román állampolgárok számára. De sokan visszamennek Romániába, Erdélybe, mert ott jobb körülmények várják, és többet keresnek, mint itt. Ráadásul a magyar orvosképzést csökkentették. A magyar orvosnők 76,3, a férfiak 56 százaléka úgy hal meg, hogy egyetlen napig sem élvezte a nyugdíjas éveit, mert akkor is dolgoznia kell. Körülbelül 10 ezer orvos dolgozik jelenleg nyugdíjasan is, de nem bírják a terhelést, hetvenévesen már nem tudnak ügyelni. Az utolsó pillanatban vagyunk, vagy azon túl.
Az elmúlt időszakban két jelentős szívsebészeti esemény történt: beültették az első műszívet, és gyereken is hajtottak végre szívátültetést Magyarországon. Végül azonban mindkét páciens elhunyt. Ezt kudarcként kell értékelni?
Én abszolút sikerként értékelem mindkettőt. Azt a kérdést kell feltenni, hogy a szakemberek megfelelő felkészültséggel, gondossággal jártak-e el? A válaszom egyértelműen igen. Sokat dolgozott mind a két csoport, mindent megtettek, hogy a műtétek sikeresek legyenek. Egy dolgot azonban meg kell érteni: mi, emberek, orvosok, nem vagyunk minden tudás birtokában. Azért kell sokat tanulni, dolgozni, hogy minél kevesebb kudarc legyen. De ezt nem kudarcnak fogom fel. Ugyanúgy, ahogy bárki, aki autóban ül, meghalhat az úton, ugyanilyen balesetnek tartom mindkét esetet. De ettől még pozitív változásnak érzem, hogy ilyen műtétek voltak, mindig meg kell tenni az első lépést. Nem szabad, hogy a második lépést meggátolja az, hogy az első tragikus fordulatot vett. Minél több tapasztalatuk lesz az orvosoknak, annál kevesebb lesz az ilyen „balesetek” száma. De sajnos sosem érhetjük el azt, hogy nullára csökkentsük a halálozást.
A magyar orvosok mennyire felkészültek az ilyen beavatkozásokra?
Ezek az orvosok külföldön, a legjobb helyeken tanulták a szakmát. A munkatársaim kivétel nélkül Amerikában, Angliában, Németországban szerezték a speciális ismereteket.
Mik a tervei a nyugdíjba vonulás után?
Semmiféle politikai, egészségügyi szervezetben betöltött szerepet soha nem vállalok. Én gyógyító ember vagyok. Amit megtanultam, ami a fejemben van, az az enyém. A betegek, akik ebben az országban élnek, nem csak szikével gyógyíthatók. Ők mindig meg fognak tudni engem találni. Én gyógyító leszek, nem hagyom el az országot, minden energiámmal az egyes emberek szívét-lelkét, és az egész nemzet szívét-lelkét fogom gyógyítani.
papp lajos életrajza
Papp Lajos 1948-ban született Aranyosgadányban. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd 1973-ban diplomázott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Anaesthesiológiából, általános sebészetből és szívsebészetből tett szakvizsgát. 1989-ben megkapta az Orvostudományok Doktora címet. 1966-ban a Mecseki Ércbányákban föld alatti csillésként dolgozott, következő évben műtőssegéd lett. 1973 és 1975 között a Pécs Városi Kórház sebészet-traumatológia orvosgyakornoka, 1975 és 1977 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás Klinikán volt gyakornok. 1977 és 1991 között a SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikán egyetemi tanársegéd, majd adjunktus. Ezt követően 1994 augusztusáig a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár. A Zala Megyei Kórház szívsebészeti osztály osztályvezető főorvosa lett, és ő vezette a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szívsebészeti Tanszékét is. 1997-től a POTE és Irgalmasrend II. Sebészeti Klinika – Szívcentrum igazgatója, a POTE Szívsebészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 1999 augusztusától a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Munkásságát 2001-ben Széchenyi-, 2006-ban Prima Primissima-díjjal ismerték el, Budapest V. kerületének és Kaposvárnak a díszpolgára. Nős, két gyermeke van.
