Belföld

Gyurcsány elöl haladna

Gyurcsány Ferenc szerint valós a veszély, hogy az Európai Unió nem tud továbbmenni az eredeti úton, ezért Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy az elöl haladó államok közé kerüljön. A miniszterelnök erről csütörtökön beszélt Budapesten, a külképviselet-vezetői értekezleten.

A kormányfő a magyar nagykövetek és főkonzulok előtt azt mondta, jól látszik, hogy kétfajta európai vízió válik egyre inkább szét: vannak, akik még gyorsabban haladnának, viszont mások a jelenleginél is lassabban. Ebből egy másként együttműködő európai integráció képe rajzolódik ki – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarország ebben az ügyben nem képviselheti „a se hús, se hal” álláspontot, és fel kell készülnie arra, hogy ez a vita elindul. Fordulópont jöhet, amin Magyarország nem lepődhet meg, és felkészülten kell várnia – közölte a miniszterelnök.

Sikerre vinni

“A több mint fél évtizede elindult európai alkotmányozási folyamatokat a magyar kormány eredeti formájukban, eredeti tartalmukban szeretné sikerre vinni” – mondta a miniszterelnök.
Egy erős, integrált Európára van szükség – tette hozzá.

A miniszterelnök elmondta: arra kérte a külképviseletek vezetőit, adjanak meg minden támogatást a francia európai uniós elnökségnek ahhoz, hogy befejeződhessen ez a ratifikációs folyamat.

Messze megy

Egy kérdésre válaszolva jövő heti azerbajdzsáni és türkmenisztáni látogatásáról elmondta: annak célja megtudni, hogy az orosz-türkmén megállapodás milyen lehetőséget hagyott olyan önálló megállapodások kötésére, amelyek a közös európai és a magyar energiapolitika azonos célját, a földgázszállítási útvonalak és beszerzési források számának növelését szolgálják.

Hozzátette: a látogatáson egyúttal keresik annak lehetőségét, hogyan lehet felgyorsítani a Nabucco földgázvezeték építését. “Magyarország számára elsődleges prioritás az, hogy a mai szállítási útvonalakon kívül új területről és független útvonalakon érkezzen a földgáz” – folytatta.

A másodlagos szempont pedig – mondta a miniszterelnök -, hogy ha új terület nem, akkor legalább független vezeték bekapcsolható legyen a beszerzésbe.

Elkerülő vezeték

Az Európai Unió országai által támogatott Nabucco-terv lényege, hogy a vezeték elkerüli Oroszországot, így csökkentené Nyugat-Európa függőségét az orosz gázmonopóliumtól.

A tervek szerint a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát az Európai Unióval Törökországon és Dél-Európán keresztül összekötő Nabucco csővezeték összesen 3.300 km hosszú lesz, a beruházás költsége eredetileg mintegy ötmilliárd euró lett volna, ezt módosították 7,9-re. A vezeték áthalad Magyarországon és kikerüli Ukrajnát.

Előbb a PM

A Fidesz adócsökkentési javaslatával kapcsolatban, szintén egy újságírói kérdésre válaszolva, azt mondta: érdemben csak azután szeretne nyilatkozni róla, ha megismerte a Pénzügyminisztérium álláspontját. A tárca megvizsgálja a javaslatot és csütörtökön délután tárja a nyilvánosság elé számításai eredményét – tette hozzá.

Érdemi, valóságos elemzés tárgyává kell tenni minden ilyen javaslatot – mondta. Fontos mindenfajta, az árnövekedés kordában tartására irányuló erőfeszítés, de fontos az is, hogy a választott eszközök ne okozzanak több kárt, mint amennyi hasznot – jelentette ki a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik