Belföld

Vitézy tudja, hogy szivárogtak ki a BKV-levelek

Nem a BKV számítógépes rendszerében talált kémprogramok miatt szivárgott ki a cég vezérigazgató-helyettese és a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtóreferense közötti levelezés, azt egy DVD-n kapta meg véletlenül a BKV felügyelőbizottsága.

Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja kijelentette: az e-mailek az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-vel kapcsolatos anyagok között voltak, amelyeket nemrégiben kapott meg az fb. Vitézy szerint két külön ügyről van szó, amelyet az érintettek megpróbálnak összemosni. Az fb nemrégiben egy adathordozón (DVD) megkapta a BKV-tól az AAM tanácsadó céggel kapcsolatos szerződéseket, amelyek átvizsgálására maga Demszky Gábor kérte fel a bizottságot.

A szerződések és a tanácsadó cég teljesítési igazolásai között találták meg Regőczi Miklós és Horváth Éva levelezését, amelyek egy részében az van – Vitézy szerint – hogy “hogyan kéne Nemes Gábort és engem lejáratni illetve, hogy hogyan kéne a Fideszre rátolni az egész BKV-sztrájkot”.

Például – mint említette – szerveztek egy “álfórumot” a Polgárok Házában, a volt Fidesz székházban, amelyre meghívták Tarlós Istvánt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét, Nemes Gábort, a sztrájkbizottság szóvivőjét és Vitézy Dávidot is. “Én azt látom, hogy egy összeesküvés zajlott; az érintettek azt tervezték, hogy erre az álfórumra hivatkozva hárítják a Fideszre a sztrájk felelősségét” – mondta Vitézy Dávid.

Az fb tag szerint inkább az az érdekes, hogy miért adtak át több mint ezer levelet a tanácsadó cégnek és, hogy ki tehette ezt. “Az világosan látszik, hogy minden levél, amelyet a vezérigazgató-helyettes és környezete írt, azt megkapott az AAM is.” Vitézy Dávid elmondta: ezeket az e-maileket Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettesként írta alá, ezért ezek nem magánlevelek.

A BKV szerdán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a társaság elektronikus levelező rendszeréből ellopott levelek miatt. A közlemény szerint a levelek a BKV felügyelőbizottságának egyik tagjához, a Fidesz által delegált Vitézy Dávidhoz kerültek, később az általa továbbküldött, és vélhetően manipulált e-mailek miatt a BKV Zrt. fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be.

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) is vizsgálja a BKV informatikai rendszerére telepített kémprogramok ügyét.

A Népszabadság szerdai számában megjelentek szerint öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a BKV informatikai rendszerére, ezzel a behatolók a cég számítógépes hálózatának minden eleméhez hozzáfértek. A kémkedésre a közlekedési cégnél elrendelt vizsgálat nyomán derült fény.

Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. és a BKV Zrt. még április végén megegyezett a sokak által bírált milliárdos tanácsadási szerződés felbontásáról. A főként a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanácsadással megbízott cég vezérigazgatója, Szűcs Zoltán akkor kijelentette: a BKV felelőssége a projekt további sorsa. Közlése szerint a 4-es metró projektjében a felelősségi viszonyok tisztázása “kívánnivalót hagy maga után.” Ha pedig egy ilyen fontos elem nincs tisztázva egy ekkora – 500 milliárdos – projekt esetében, akkor nagy a valószínűsége, hogy az nem lesz sikeres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik